Kétszer annyi roma fiatal jut el az érettségiig és a diplomáig, mint tíz éve
A cigányság polgárosodása értelmiségi réteg nélkül nincs, és amíg más országokban még mindig a kifogásokat keresik, Magyarország példát mutatott Európának, mert itt "új roma értelmiséget nevelünk", amely egyszerre hű a gyökereihez és erősíti a nemzet közösségét - mondta Sztojka Attila a társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár Kaposváron szombaton.
Sztojka Attila a 15. alkalommal megtartott Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tanévnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a 2011-ben létrejött, a felsőoktatási képzés szakmai támogatása mellett a cigány kultúra elmélyítését és keresztény erkölcsi alapozású világnézeti beállítódást segítő, évi mintegy 700 millió forint kormányzati támogatásban részesülő hálózat eredményei önmagukért beszélnek: 9 városban 11 szakkollégium működik, megalakulásuk óta 746 diák szerzett diplomát, húszan doktori fokozatot is elértek, a hallgatók több mint 90 százaléka elhelyezkedik a munkaerőpiacon.
A hálózat indulása a remény és a hit korszakának kezdetét jelentette, remélték, hogy van jogossága, szükségessége, és ma már valósággá vált az a polgárosodási folyamat, amit akkor láttatni akartak - fogalmazott.
Jelezte, minden évben újabb és újabb fiatalok érkeznek a szakkollégiumokba, és a létszámuk is nő, amíg az első évnyitón valamivel több mint 50-en voltak, ma már 300-an vannak.
Ugyan a roma szakkollégiumok az esélypolitika társadalmi csúcsintézményei, látni kell az alacsonyabb szinteket is, mert "ott sem állunk rosszul": a felnőtt roma lakosság körében a 8 általánosnál alacsonyabb végzettségűek aránya 24-ről 13 százalékra csökkent, az érettségizettek aránya a diplomásokéval együtt megduplázódott
- mondta el.
Sztojka Attila értékelése szerint ez azt jelenti, hogy "több száz fiatal élete fordult meg, több száz család története íródott át", és ez a magyar kormány, a történelmi egyházak közös munkájának, civilek partnerségének és a képzéseket teljesítő romák kitartásának is az eredménye.
Az ösztöndíjak, a tanodahálózat, a roma szakkollégiumok garanciát és támaszt jelentenek a roma fiataloknak, az elmúlt 15 év egyik legnagyobb sikere, hogy a roma értelmiségi réteg megerősödött és egyre több diplomás roma fiatal formálja az ország jövőjét
- hangoztatta.
Az államtitkár szólt arról hogy "amíg mások adókat akarnak emelni, addig a nemzeti kormány személyijövedelemadó-mentességet biztosít a 25 év alatti dolgozó fiataloknak", kamatmentes munkáshitelt, diákhitelt, képzési támogatást biztosít, kiemelten segíti azokat, akik családot akarnak alapítani.
Úgy vélte, 2010 előtt Magyarországon nem volt jó cigánynak lenni, "de nem csak cigánynak, hanem nem cigánynak sem volt jó lenni", mert "a félelem, a kilátástalanság, a szegénység és a munkanélküliség soha nem látott magasságban volt", "de hátat fordítottunk azoknak az időknek".
"Magyarország az értékek bástyája, igenis fontos, hogy az alapértékeinket megőrizzük és azokhoz életünk végéig hűek maradjunk" - hívta fel a figyelmet.
Kiemelte, a következő évek feladata, hogy még több roma fiatal jusson el az érettségiig, a diplomáig, és belépjen a munka világába, ezért erősítik a támogatási programokat, építik a roma szakkollégiumokat, megteremtik a jövő értelmiségének hátországát.
Meghirdetik idén ősszel a Roma szakkollégiumok utánpótlásának biztosítása című projektet, amely 1,6 milliárd forint európai uniós és hazai támogatási kerettel indul, a már működő roma szakkollégiumokban valósul meg, hogy mentorálással, közösségi rendezvényekkel, külföldi tanulmányutakkal, modern eszközökkel segítse a fiatalokat - közölte. Hozzátette, további forrást terveznek biztosítani a szakkollégiumok infrastrukturális fejlesztésére is.
Sztojka Attila azt mondta, a roma diplomások szerepe az, hogy láthatóvá tegyék a közösségüknek, "van más életforma, van más életmód". Arra kérte a szakkollégistákat, legyenek példaképek, hidak a társadalomban, "tegyék átjárhatóvá az élethelyzeteket".
A tanévnyitóra egy ökumenikus istentisztelet keretében került sor.
Az eseményen felszólalt Kovács Zoltán, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szentandrássy István Egyetemi Roma Szakkollégium igazgatója, aki kitért rá, hogy a roma szakkollégiumi mozgalom sokszínű, vannak köztük egyházi és egyetemi fenntartású szakkollégiumok, külön épületben és más kollégiummal együtt működők, a tudományos és a közösségi munkára hangsúlyt helyezők, egy vagy több egyetemről hallgatót fogadók.
Vörös Péter, a MATE kaposvári kampuszának főigazgatója azt közölte, a jogelőd Kaposvári Egyetem több mint 15 éve foglalkozik aktívan tehetséggondozással, a MATE szakkollégiumai közül az egyik legaktívabb a Szentandrássy roma szakkollégium.
Kárpáti Tímea (Fidesz-KDNP), Kaposvár alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a somogyi vármegyeszékhely "a becsületes munkára és a tudásra építi a jövőt, romákét és nem romákét közösen". Hozzátette, büszkék rá, hogy törekednek a romák és a többi városlakó közötti minél erősebb párbeszédre.
Fixl Renáta, a Hanns Seidel Alapítvány magyarországi irodavezetője azt mondta, az eredményekről beszélni kell, mert azok összehoznak, hidat építenek, amellyel könnyebb a befogadás és az elfogadás.
Varga László kaposvári megyéspüspök arról beszélt, hogy sokak szívében csak panasz, morgás, sötétség van. Felvetette, mi lenne, ha a keresztények a közbeszéd tárgyává tennék az örömhírt. "Mi lenne, ha a jó hír lenne a közbeszéd tárgya?" - tette fel a kérdést.
Milyen jó gyakorlatok vannak roma munkavállalók foglalkoztatására?
- olvassa el korábbi cikkünket!
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Hogyan kezelje a HR humánusan a leépítéseket? 3 napja
- Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást 4 napja
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 4 napja
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Női felsővezetők a roma esélyegyenlőségért 3 hete
- Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban 3 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hónapja
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hónapja
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 1 hónapja
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 2 hónapja
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?