Megfőzik a dolgozókat a Vidékfejlesztési Minisztériumban
Az agrártárca új öltözködési szabályzata nem ismer kíméletet a legnagyobb hőség idején sem.
A szabályzat szerint a kormánytisztviselő a minisztériumi munkavégzéshez köteles az alkalomnak, az évszaknak, valamint az időjárásnak megfelelő öltözékben, valamint megfelelő személyi higiéniával - ápolt és tiszta külsővel, rendezett hajjal - megjelenni. Ez még nem lenne baj.
Ám a minisztérium szerint ez azt jelenti, hogy a nők válla nem lehet fedetlen, s a férfiak pedig kössenek nyakkendőt. Így fogalmaz: "A hölgyek esetén elegáns felső, blúz, blézer, kiskabát, szoknya, vagy nadrág, illetve elegáns egyrészes szövetruha viselhető. A szoknya hosszúsága legalább a térd felett 5 centiméterig kell, hogy érjen. Zárt cipővel együtt harisnya viselése kötelező, szandál és nyitott cipő harisnya nélkül is viselhető. Férfiak esetében a hivatali megjelenés az ing, vászon-, vagy szövetnadrág, zakó, nyakkendő, illetve zárt, elegáns cipő." Szerencsére a rövid ujjút alapból nem tiltja a szabályzat.
Tilos a vietnami papucs a Hawaii-ing
Ám külön kitér a nagy melegben szokásos öltözetekre: a pasik nem viselhetnek rövidnadrágot, szandált, papucsot. Nem lehet rajtuk feliratos poló. Tilos a "komikusan ható mintázatú" vagy "túlzottan színes" ing, póló, nyakkendő. A nők nem jelenhetnek meg kánikularuhában, strandpapucsban, pánt nélküli, vagy spagetti pántos felső pedig csak a vállat takaró kiskabáttal, vagy boleróval viselhető.
Lotyótilalom
A rendes kormánytisztviselőhöz illeszkedő öltözködés nem követ "szélsőséges divatirányzatokat", nem tartalmaz reklámot. Rendes kormánytisztviselő nem hord hivalkodó ékszert, miniszoknyát, provokatív, hiányos vagy átlátszó ruhát, illetve mélyen dekoltált felsőrészt.
"Az öltözetnek takarnia kell a tetoválást, a piercinget, a köldököt, illetve a fehérneműt" - hívja fel külön a figyelmet a szabályzat.
Esetleg "enyhén koptatott" farmer
A tárca is érezhette, hogy ez szigorúnak számít, ezért tett némi engedményt azokra a napokra, amikor a tisztviselők nem hagyják el az irodát és nem találkozik senkivel. Ilyen napokon viselhető "kényelmesen elegáns ruházat" is, amely lehet egyszerű, "legfeljebb enyhén koptatott, nem tépett farmernadrág vagy farmerszoknya", elegáns pulóver vagy mellény, visszafogott mintázatú vagy sima pamutpóló, illetve egyrészes ruha.
Amikor nincs mentség
Ám még a legnagyobb meleg sem ad néha felmentést a harisnya és a kosztüm, illetve a nyakkendő, hosszú ujjú ing és a sötét öltöny alól: különleges alkalmak, ünnepségek, illetve magasabb szintű vagy kiemelt hivatali tárgyalások alkalmával minden időjárási körülmények között kötelező a kellően konzervatív öltözet.
Reméljük, légkondicionáló berendezést is kapnak az öreg kormányépületekben dolgozók, különben könnyen lehet, hogy a hőguta gyorsítja majd fel a kormánytisztviselői kar fiatalítását. Vagy esetleg szeptemberre tolódnak fontos és sürgős tárgyalások.
Másutt is van
Dress code, azaz öltözködési szabályzat egyébként másutt is van, s nem is teljesen indokolatlan. Mint a Hírszerző írta, a Nemzetfejlesztési Minisztériumban kötelezővé tett dress code azt is kiköti, hogy a nők ne használjanak túl sok parfümöt, megszabja, meddig érhet a térdnél a szoknya és legyen mindig tiszta a köröm. Egyes bankoknál pedig akár 34 oldalon keresztül is részletezik, miként kell a bank dolgozóinak "megfelelő benyomást" tenniük. Ugyanakkor a kánikula idején sok szervezet - egyebek között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - is engedményeket tesz a szigorból.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Megszületett a megállapodás a 2026. évi bérfejlesztésről a Magyar Posta és a Postás Szakszervezet között, a kétéves bérmegállapodásban a 2026.... Teljes cikk
80 ezer fegyveres kapja meg az összeget. Teljes cikk
Különböző jelentések szerint az AI egyre szélesebb körű alkalmazása ellenére a bizalomhiány továbbra is problémát jelent, különösen a HR-folyamatok terén. Teljes cikk
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 2 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 2 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 3 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 3 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 3 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 4 hónapja
- 75 millióval segíti a kormány a kórházi dolgozókat 5 hónapja
- Egyedül is talpon: így boldogulnak az egyszülős családok Magyarországon 5 hónapja
- Egyre forróbb a helyzet - A munkahelyi extrém hőhatásokra figyelmeztet a WHO 6 hónapja
- Nyugdíjügyek határok nélkül: közös tanácsadás Ausztriában dolgozóknak 6 hónapja
- Hőség az irodában? Így olvad el a csapat teljesítménye és a profit 6 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig