Megismerhetik a gyerekek a tűzoltók munkáját
Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat a vasárnapi gyermeknapon. A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe - írja az MTI.
A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak, egyes helyeken külön bemutatót is tartanak majd - mondta Hajdu Márton példaként említve, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság II. kerületi hivatásos tűzoltóságán mentőkutyás bemutatót is tartanak.
Hajdu Márton azt mondta: évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik az ingyenes rendezvény iránt. A családokat, gyermekeket országszerte 10 és 16 óra között fogadják a laktanyák - közölte.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 6 napja
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 1 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 4 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hónapja
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hónapja
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hónapja
- Work-life balance 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?