kapubanner for mobile

Megkezdődött a teljesítményértékelési rendszer próbaüzeme az iskolákban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Még nem dőlt el, hogy mikortól vezethetik be az új teljesítményértékelési rendszert.

Több oktatási-nevelési intézményben megkezdődött az új pedagógus teljesítményértékelési rendszer tesztelésének előkészítése az intézményvezetők, pedagógusok bevonásával - írja a Népszava. A Belügyminisztérium is megerősítette, hogy elindult a "próbaüzem", és folyamatosan gyűjtik, elemzik a tapasztalatokat. A lap birtokába került minisztériumi dokumentum szerint első lépésben felkészítik a tanárokat és a ezetőket a személyes teljesítménycélok megfogalmazására, a második lépésben pedig a konkrét teljesítménycélok meghatározására kerül sor. A tanév végén próbaértékelést is tartanak. A BM szerint még nem született róla döntés, hogy mikortól vezethetik be az új teljesítményértékelési rendszert.  A legutóbbi nyilvánossá vált javaslat szerint a 2024/2025-ös tanévben indulhat az új rendszer. 

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke úgy tudja, jelenleg 35-40 intézmény pedagógusai vesznek részt a rendszer tesztelésében. Mint Horváth Péter elmondta, az NPK is tett javaslatokat a kormánynak a rendszerrel kapcsolatban. Szerintük előnyös lenne, ha nem egy-egy tanár, hanem a tantestületek egészének a teljesítményét értékelnék, és ez alapján lehetne adni többletdíjazásokat is. Horváth Péter szerint amíg "nem túl megnyugtatóak" a tanárbérek, addig nem előnyös nagymértékű differenciálást végrehajtani a bérek tekintetében, mert az feszültségekhez vezethet a tantestületeken belül.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet szerint elhibázottak a teljesítményértékeléssel kapcsolatos kormányzati tervek. Úgy látja, a koncepció nem jobb teljesítményre, hanem még több ingyenmunkára ösztönözné a tanárokat. 

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek