kapubanner for mobile

Mégsem lesz munkanap a szombat

A miniszterelnök kezdeményezése alapján úgy döntött az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), hogy január 10-e, szombat mégsem lesz munkanap - közölte a kormányszóvivő szerdán.

A javaslatot az energiaügyekért felelős miniszter tolmácsolta az OÉT ülésén, a felvetéssel egyetértett a munkaadói és a munkavállalói oldal is - mondta Daróczi Dávid. A miniszterelnök javaslatát azzal indokolta, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint péntek és szombat is az egyik leghidegebb nap lesz ezen a télen, s ez a szokásosnál magasabb gázfelhasználást eredményezhet - tette hozzá.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az OÉT-en mind a három oldal egyetértett azzal, hogy az orosz-ukrán gázvita miatt kialakult helyzetben ez a döntés szavatolhatja leginkább a gázellátás biztonságát. A szükséges jogalkotási munka már el is indult.

Daróczi Dávid tájékoztatása szerint egy pihenőnapon - amilyen az OÉT döntése értelmében január 10-e is lesz - hatmillió köbméterrel kevesebb gáz fogy, mint egy munkanapon.

Január 10-e helyett - amikor január 2-át dolgoztuk volna le - március 28-án lesz munkanap.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek