Megszavazták a gyes és a gyed rövidítését
A parlament tegnap megszavazta a gyes és a gyed átalakításáról szóló törvénymódosítást. A változások lényege, hogy a drágább gyedre csak az lesz jogosult, aki a szülést megelőző két évben legalább 365 nap biztosítási idővel rendelkezik. A gyes időtartama pedig háromról két évre rövidül, írja a Népszabadság.
Az ikergyermekek, a tartósan beteg és a súlyosan fogyatékos gyermekek után továbbra is három évig jár a gyes. A fideszes Pelczné Gáll Ildikó korábban azt mondta, hogy ha kormányra kerülnek, eltörlik a gyes rövidítésére vonatkozó intézkedést.
A törvénymódosítás azt is tartalmazza, hogy jövőre nem emelkedik a családi pótlék összege, amely egygyermekes család esetén havi 12 200 forint, háromgyermekeseknél gyermekenként 16 ezer forint. A családi pótlék felső korhatárát 23 évről 20-ra csökkentik a törvény 2010. augusztus 31-től hatályba lépő rendelkezésével.
Több tízezer nő tér vissza a munka világába?
A tegnap megszavazott változások a Népszabadság szerint túlmutatnak a válsághoz kapcsolódó megszorításokon. A kormány szándéka az aktivizálás. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a nők eleve hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon. Elhelyezkedési lehetőségeik a megszületett gyerekek számával arányosan egyre rosszabbá válnak, áll a lapban.
Felmérések szerint a gyedre jogosult - tehát a munkaerőpiachoz jobban kötődő, magasabb iskolai végzettségű - nők nyolcvan százaléka a gyed lejártával gyesre megy, vagyis otthon marad plusz egy évig. A tegnap elfogadott változások őket célozzák a leginkább: a szociális tárcánál úgy kalkulálnak, hogy 30-40 ezer nő tér majd vissza a munkába az új rendelkezések hatására. Már ha van hová viszszamenniük. És ha van hová tenni a gyereket. A kulcskérdés tehát: van-e elég bölcsőde.
Belgiumban kilenc hetes a szülési szabadság
A Nyugat-Európai példák azt mutatják, hogy a szigorítások ellenére is nálunk még mindig meglehetősen hosszú a szülési szabadság. A Népszava összesítése szerint Németországban például a gyermek születése után 12 hónapig kapnak pénzt az anyák, ha legalább két hónapra az apa marad otthon, akkor összesen 14 hónapos szülési szabadságot vehetnek ki a párok.
Olaszországban öt hónap a szülési szabadság, és további fél év osztható meg a két szülő között. Belgiumban szülés előtt legfeljebb hat hét, utána is legjobb esetben kilenc hét szabadság jár.
Népszabadság/Híradó/Népszava
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- Karácsony előtt érkezik a családi pótlék 3 hónapja
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 3 hónapja
- Hogyan változnak jövőre a minimálbérhez kötött járadékok? 3 hónapja
- Aki jövőre tölti a 40-et, annak csak a születésnapjáig jár a családi adókedvezmény? 3 hónapja
- Jó hír a kismamáknak: többen léphetnek be a szövetkezetekbe januártól 3 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 4 hónapja
- Ezt mondta Orbán Viktor a kiegészítő nyugdíjemelésről 6 hónapja
- Már a másodiknál jön a harmadik generációs átok? 8 hónapja
- Ekkor érkezik augusztusban másodszor a családi pótlék 8 hónapja
- A dolgozók kezébe került a cég – történelmi pillanat, ami trenddé válhat? 8 hónapja
- A napokban érkeznek a családi adókedvezmény, a csed, a gyed és az örökbefogadói díj megemelt összegei 8 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben