Megszorításokra készülnek a csehek
Csehországnak "nehéz és fájdalmas" kiadáscsökkentéseket kell végrehajtania, ha gyorsan ki akar lábalni a recesszióból, mondta a Financial Times (FT) londoni gazdasági napilapnak a cseh kormányfő, aki szerint 2015 utánra is kitolódhat Csehország euróövezeti csatlakozása.
Az FT hétfői kiadásában közölt interjúban Jan Fischer kijelentette: a cseh közfinanszírozás fenntarthatatlan pályán van, mivel magas a rögzített kiadások aránya. Fischer szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a cseh költségvetés bevételhiánytól szenved. Hozzátette: a deficit szűkítésével a legnagyobb gond az, hogy a költségvetés 80 százalékát kötelező kiadások teszik ki; ezek zömét a "nagyvonalú" szociális juttatások viszik el.
Az FT által "pártkötődés nélküli technokrataként" jellemzett cseh miniszterelnök azt mondta: kormányának igen szűk mozgástere van. - Ha hagyjuk, hogy a (költségvetési) hiány növekedjen, és felmegy 7 százalékra, vagy még magasabbra, az nagy felelőtlenség lenne, és legalábbis komplikálná a kilábalást a gazdasági válságból - mondta a kormányfő. Az FT felidézi, hogy a cseh pénzügyminisztérium a hazai össztermék 5,1 százalékára jósolja a jövő évi államháztartási hiányt az idei évre várt 4,5 százalékos, és az alig 1,5 százalékos tavalyi deficit után.
Fischer, a cseh statisztikai hivatal volt vezetője - aki Mirek Topolánek kormányának váratlan márciusi bukása után, konszenzusos jelöltként vette át a miniszterelnöki tisztséget - a lapnak kijelentette: azt üzeni "az országot a későbbiekben irányító politikusoknak", hogy az ő feladatuk lesz a vita elindítása a kiadások jellegéről, mert hosszú távra tekintve a jelenlegi út nem járható.
A lapnak a francia Société Générale tulajdonában lévő Komercni Banka főközgazdásza, Kamil Janacek azt mondta: a két fő politikai párt lehetővé fogja tenni, hogy a jelenlegi átmeneti kormány "elvégezze a piszkos munkát", ami egy "nagyon szűkös" költségvetés elkészítését jelenti. Az FT szerint Fischer kormányfő elismerte, hogy még a deficit 5 százalék alatt tartása esetén is valószínű a cseh euróövezeti csatlakozás kitolódása, és a legkorábbi reális időpont 2015 után lehet.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?