kapubanner for mobile

Megszűnőben a szociális foglalkoztatók Dél-Békésben

Pusztaottlaka polgármestere szerint a dél-békési térségben legalább ezer, megváltozott munkaképességű ember veszítheti el a munkahelyét, mert a kormány különböző hatóságai novemberben folyamatosan felülbírálták a szociális foglalkoztatási formára jogosultak létszámát.

Simonka György (Fidesz) kedden az MTI-nek elmondta: az utóbbi hetekben a hatóságok sorra felülbírálták a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának eddigi, a településen évek óta jól működő gyakorlatát.

A mintegy 470 lelket számláló kisközség polgármestere hozzátette: a helyi önkormányzat által működtetett humán foglalkoztatóban 80 ember parkgondozással, asztalosipari munkákkal, szőnyegszövéssel, koszorúkötéssel és idősgondozással foglalkozik. Közülük 51-en megváltozott munkaképességűként dolgoznak, a többiek koordinálták és irányították a munkájukat. A különböző hatósági vizsgálatok nyomán azonban végül mindössze harmaduknak engedélyezték az ilyen célú további foglalkoztatást.

"Ezzel gyakorlatilag teljesen ellehetetlenül a foglalkoztatás a községben, s ez kilátástalan helyzetbe hozza azokat az embereket, akik eddig az állami normatíva segítségével 50-60 ezer forint jövedelemre tehettek szert" - jelentette ki Simonka György.

Tolnai Péter (Fidesz), a megyei önkormányzat képviselője, aki már többször szót emelt a megyegyűlésen a korlátozások ellen, közölte: a térségben hasonló vizsgálatok voltak, s így például Gádoroson 60 ember közül 9, Nagyszénáson 130-ból 17, míg Csanádapácán 134-ból 20 maradhatott a rendszerben. A rehabilitációs munkavégzésre pályázati forrás áll rendelkezésre, s bár pályáztak a foglalkoztatók, döntés még nincs, így attól tartanak, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségben legalább ezer ember veszítheti el kenyérkereseti lehetőségét.

A polgármesterek tiltakoznak, már 52-en aláírták azt a petíciót, amelyben azt kérik, hogy maradjon a '93 óta működő finanszírozási program, s ehhez több mint nyolcezer lakossági aláírást is gyűjtöttek. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról szóló újabb kormányzati finanszírozási gyakorlattal szemben a pusztaottlakaiak tiltakozást nyújtottak be az Alkotmányírósághoz, s az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordultak.

"A kormányrendelet életbe léptetésének következményeibe bele sem merek gondolni. Félek, tragédiába fog torkollni az MSZP-s politikusok karácsonyi ajándéka. Nem vagyunk hajlandóak asszisztálni a szociális minisztérium embertelen intézkedéséhez, s ha kell, utcára vonulunk az emberek életben maradásának érdekében" - közölte Simonka György.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek