kapubanner for mobile

Megszüntetik szolgálati viszonyát az eltűnt hatvani tűzoltónak

Közel két hónapja nem adott magáról életjelet Futó János, a hatvani tűzoltóság parancsnok-helyettese, mivel munkáját nem látja el, megszüntetik szolgálati viszonyát - tudta meg az MTI rendőrségi és katasztrófavédelmi forrásból csütörtökön.

A 45 éves tűzoltó alezredes még március 20-án délelőtt, szolgálati ideje alatt távozott a hatvani tűzoltóság épületéből, és azóta nem adott magáról életjelet sem a családjának, sem munkáltatójának.

Hatvan Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának vezetője, Horváth Gábor őrnagy, akit április elsejével neveztek ki a városi tűzoltóság élére, az MTI érdeklődésére azt mondta: a korábbi tervek szerint Futó Jánost a januárban életbe lépett katasztrófavédelmi törvény értelmében történt átszervezés alapján parancsnoknak nevezték volna ki, de mivel március vége óta szolgálati feladatait nem látja el, a kinevezéséről felettesei nem hozhattak döntést.

A város korábbi tűzoltóparancsnokát a most létrehozott Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyöngyösi kirendeltségének élére vezényelték át.

Horváth Gábor közlése szerint a tűzoltóságon dolgozó kollégái és a katasztrófavédelem munkatársai azóta sem hallottak az alezredesről. A legutolsó hírek szerint eltűnése napján autóbusszal Budapestre utazott, de azóta senki nem látta.

Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön azt tudatta: Futó János tűzoltó alezredes szolgálati jogviszonyát a hatályos jogszabályok szerint megszüntetik, tekintettel arra, hogy parancsnokának engedélye nélkül távol van szolgálati helyétől, és ezáltal nem tesz eleget szolgálati kötelezettségeinek.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, az alezredest a hatvani rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében keresi.


  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek