kapubanner for mobile

Megvan a megállapodás a minimálbérről

Megszületett a megállapodás a munkáltatói és munkavállalói oldal mai tárgyalásán a minimálbérről és a garantált bérminimumról 2021-re vonatkozóan. Mindkét minimál jövedelem 4%-kal emelkedik februártól.

A megállapodás következtében a minimálbér bruttó 167 400 forintra, míg a garantált bérminimum 219 ezer forintra nő.

Ha év közben pedig megvalósul a további szociális hozzájárulási adó csökkentése, amely a hatéves bérmegállapodásban szerepel, akkor további 1%-kal nő majd a minimálbér és a garantált bérminimum is, írja a Portfolio. Így az összegük: bruttó 169 ezer illetve 221 100 forint lenne.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán egyébként nem teljes egyetértésben született meg a megállapodás, mert a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá, ugyanis keveslik a 4%-os emelést. A többség azonban elfogadta az egyeszséget, amelynek következtében ugyan kismértékben, de növekedni fognak a reálbérek.

Kordás László, a MASZSZ elnöke szerint azonban, a 4 százalékos emelés a minimálbér reálértékének megőrzésére sem lesz elég, miközben a Takarékbank elemzése szerint a bruttó átlagkereset 8,4 százalékos emelkedésével lehet számolni idén. Ez a különbség pedig tovább fogja növelni a szakadékot a két bércsoport között.

Portfolio

Nyitókép: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk