Megvitatták a mélyszegénység elleni Bajnai-javaslatokat
Három ellenzéki politikussal beszélgetett a mélyszegénységről Lázár János a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány csütörtöki rendezvényén. A Fidesz frakcióvezetője a Bajnai-alapítvány három, a mélyszegénységet csökkenteni igyekvő javaslata közül kettőt támogathatónak nevezett, a segélyezésre szánt összeg emeléséről viszont úgy foglalt állást: a társadalom aligha fogadná el.
A frakcióvezető a harmadik javaslattal - egy új, feltételekhez kötött, rászorultsági alapú segély bevezetésével - kapcsolatban viszont azt mondta: kétséges, hogy a társadalom elfogadná-e, hogy az állam a jelenleginél több pénzt fordítson segélyezésre úgy, hogy a feltételeket liberalizálják.
Lázár János kiállt a közmunka mellett, kiemelve, hogy a mintaprogramokban a helyi szempontok is érvényesülnek, és nem csak az a céljuk, hogy a résztvevők tisztán tartsák a települést. Hangsúlyozta: egyes országrészekben a közfoglalkoztatáson kívül nincs más napi munkalehetőség, és belátható időn belül nem is tudnak ilyenek létrejönni.
A Fidesz frakcióvezetője az oktatáspolitikáról szólva hangsúlyozta, hódmezővásárhelyi polgármesterként bizonyította, hogy saját politikai táborában "majdnem egyedül" a kompetenciaalapú oktatás híve, és úgy véli, a köznevelési törvény megteremti erre a lehetőséget. Azt is mondta, ebben a kérdésben igyekszik meggyőzni párttársait.
Véleménye szerint a gazdasági válság hatása, hogy ma olyan szociálpolitikai kérdésekről is lehet beszélni, amelyek korábban tabunak számítottak. Ezek közé sorolta a rászorulók egyéni felelősségét, ami nemcsak a Bajnai-alapítvány programjában, hanem a baloldali kormányok utolsó időszakában is megjelent a segélyezési elvek között.
A szegénység többrétegű - folytatta Lázár János -, van, aki kilábalhat belőle, a több generáció óta kilátástalan helyzetű családoknak viszont nincs esélye erre, róluk az államnak kell gondoskodni. Úgy vélte, az elmúlt húsz év egyetlen kormánya sem lehet büszke arra, amit a mélyszegénység felszámolása érdekében tett, a területi különbségek talán még növekedtek is, így Magyarország ma "mintha nem is egy ország lenne".
A Fidesz frakcióvezetője egyébként bevezetőjében elnézést kért, amiért nem tudta nyomon követni az egész napos konferenciát, ugyanis - mint mondta - "szükségszerűségből egészen más típusú hírekkel" volt elfoglalva. Kiss Péter MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi kancelláriaminiszter, aki Bajnai Gordon kormányában a társadalompolitikai koordinációért felelt, azt mondta: az Orbán-kormány a táradalom felső rétegeit támogatja, miközben azt sugallja, hogy lejjebb minden rendben halad. Erre a minimálbért hozta példaként, mondván, a kabinet megtévesztően állítja, hogy emelkedett, hiszen csak a bruttó összeg lett több.
A politikus úgy fogalmazott, az elmúlt években a szociális ellátórendszer átalakítása mellett a bér- és adópolitikai változások is a szegénység elmélyüléséhez vezettek. Kiss Péter arra figyelmeztette a kormányoldal politikájának kedvezményezettjeit, nézzenek szembe a szegénység terjedésével, mert annak következményei a jövőben az ő társadalmi helyzetüket is veszélybe sodorhatják.
Az MSZP-s politikus - Lázár Jánoshoz és az LMP-s Szél Bernadetthez hasonlóan - támogatta a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztése érdekében megfogalmazott alapítványi kezdeményezéseket.
Szél Bernadett ugyanakkor ehhez kapcsolódóan sürgette a védőnői hálózat bővítését, a bölcsődei gondozók és az óvónők fizetésének emelését is. Azt is mondta: a szociális támogatásokat csak olyan feltételekhez szabad kötni, amelyek nem sértik az emberi méltóságot és visszavezetnek a munka világába.
Az LMP-s országgyűlési képviselő problémaként azonosította, hogy a gazdasági válság közepette leépült a szociális szektor. Véleménye szerint a segélyek összege alacsony, az állam keveset költ a munkanélküliekre, ellátásukat pedig három hónapra szűkítette, noha az állástalanok átlagosan másfél évig nem találnak munkát.
A közmunkaprogramokról szólva kifejtette, elkerülhetetlenek ott, ahol nincs más foglalkoztató, csak az önkormányzat, de elfogadhatatlannak tartotta, hogy az állam másodlagos munkaerőpiacot építsen ki ahelyett, hogy beruházások ösztönzésével próbálja visszavezetni az embereket a munka világába.
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke azt mondta: nem tartja tabukérdésnek, hogy feltételhez kössék a szociális támogatásokat. Szerinte, mivel az idősebb generációknak nagyon nehéz alternatívákat kínálni, a szociálpolitikának elsősorban a mélyszegénységben élők fiataloknak, gyermekeknek kell jövőképet kínálnia. A politikus kiemelte a "női szegénység" jelenségét, mondván, hogy azzal nem foglalkozik eleget a politika, holott fontos lenne például a gyermeküket egyedül nevelő anyák támogatása. Jobbikos politikust nem hívtak a pódiumbeszélgetésre.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
- Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja 2 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 2 hónapja
- Lázár János: a belső tartalék a cigányság – ha nincs migráns, nekik kell kitakarítani az IC-k vécéit 2 hónapja
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 2 hónapja
- Lázár János: Csapataink harcban állnak 3 hónapja
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 5 hónapja
- Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen? 5 hónapja
- "Csak ez az egy megoldás van" – Lázár 14. havi nyugdíjat ígér a választások előtt 6 hónapja
- Állás nélkül 60 felett? Így segíthet a nyugdíj előtti álláskeresési segély 9 hónapja
- Helytállási pénzt kapnak a MÁV és a Volán dolgozói a vihar után 9 hónapja
- Lázár János szerint 53 ezer ember "szarból épít várat nap mint nap" 10 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben