Megvizsgálná a globális minimumadót Nagy Márton
Meg kell vizsgálni, hogy jelenlegi formájában a globális minimumadó valóban érvényes lesz-e a jövőben, és képes-e elősegíteni az Európai Unió versenyképességének megőrzését vagy megerősítését - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben. Nagy Márton az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácskozására érkezve elmondta: a találkozó napirendjének központjában a globális minimumadó jövője áll.
Mint mondta, ez fontos téma annak fényében, hogy az Egyesült Államok úgy döntött, visszalép a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által meghatározott globális minimumadó-megállapodástól.
"Az, hogy az Egyesült Államok kilép ebből a megállapodásból, problémát jelent az Európai Unió és az uniós országok számára a régió versenyképessége szempontjából. Az Európai Unió már most is versenyképességi válsággal küzd, és az Egyesült Államok által bejelentett lépés további problémákat okozhat, mivel harmadik országok profitálhatnak ebből a döntésből "
- hívta fel a figyelmet. Ezért kell megvizsgálni, hogy a globális minimumadó fenntartható-e a jövőben, és hozzájárul-e az EU versenyképességéhez, de közben el kell kerülni a nagy multinacionális vállalatok elvándorlását is.
A miniszter kitért arra is, az EU tagállamai között vita zajlik arról, hogy a védelmi kiadásokat miként kezeljék a költségvetési szabályokban, tekintettel az egyre növekvő geopolitikai kihívásokra és a NATO kötelezettségeire.
Elmondta, hogy az új uniós javaslat szerint a védelmi kiadásokat kiemelnék a költségvetésből, és nem kerülne túlzottdeficit-eljárás alá az az ország, amely növeli a védelmi kiadásokat. Mint megjegyezte, a javaslat még kezdeti szakaszban van, kevés konkrétummal.
Lényegében két pont köröl zajlik a vita: egyrészt, hogy mi számít védelmi kiadásnak, ebben a kérdésben Magyarország határozottan úgy véli, minden országnak magának kell döntenie, míg mások a NATO által meghatározott védelmi kiadási definíciót követnék
- mondta.
Másrészt kérdés, hogy mi az a referenciaérték, amihez képest a növekvő védelmi kiadások már nem számítanak bele a kiadásokba.
A tagállamok sürgetik a részletszabályok kidolgozását, és várhatóan tavaszra elkészül egy átfogó javaslatcsomag - tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?