Mennyibe is kerül a TEÁOR-bejelentés?
Több tízezer forintjába - az ügyvéd díjába - is kerülhet a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerének (TEÁOR) megújulása. Az igazságügy miniszter rendelete szerint ezt a változást nem kell közzétenni, tehát közvetlen díja nincs. A tevékenységi körök azonban nem csak a cégjegyzékben, hanem az APEH-nál is megjelennek, ahol a módosítást szintén el kell végezni.
A cégbíróságnak július elseje helyett elég az év végéig bejelenteni a TEÁOR számok változását, ez csak az ügyvéd díjába kerül, mivel az igazságügy miniszter rendelete szerint ezt a változást nem kell közzétenni, tehát díja sincs. A cégbírósági módosítás ügyvédi munkadíja változó, általában 10-50 ezer forint. A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerének (TEÁOR) új változatát egy 2006. decemberi EK rendelet hirdette ki. Az egész unióban ezt kell alkalmazni - kötelezően - ez év első napjától.
Az új TEÁOR'08 és a korábbi TEÁOR'03 közti fordítókulcsot a KSH készítette el, de ez nem tudja kezelni azokat az új tevékenységeket, amelyek a korábbiak megbontásával jöttek létre. Az új osztályozási rendszer ugyanis sokkal részletesebb az előzőnél. A cégbíróságok automatikusan átsorolták a cégjegyzékekben azokat a tevékenységeket, amelyeket a fordítókulccsal megtehettek, de a többit a cégnek magának kell kezdeményeznie. Erre az igazságügy miniszter rendeltben szabott határidőt, amely 2008. július 1. volt, de ezt a múlt héten kitolta az év végéig.
A tevékenységi körök azonban nem csak a cégjegyzékben, hanem az APEH-nál is megjelennek, ahol a módosítást szintén el kell végezni. A múlt év végi adótörvény módosító csomag úgy rendelkezett, hogy ami a fordító kulccsal rendezhető, azt az adóhivatal ez év január 31-ig módosítja, de az egyéni átsorolásokat itt is július 1-jéig kell kérni. Miután ezt a határidőt törvény írta elő, azt módosítani is csak törvénnyel lehet, a parlament viszont legközelebb csak ősszel ül össze. Az adóhivatali TEÁOR módosítás a gyakorlatban úgy történik, hogy a cégjegyzék módosítására készített kérelem alapján a könyvelő állítja ki az adatmódosító lapot.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?