kapubanner for mobile

Mennyire elégedettek a HR-esek a frissdiplomás dolgozóikkal?

Sokan úgy vélik, az intézmény feladata mindössze az elméleti háttér biztosítása és az új ismeretek hatékony elsajátításához való hozzászoktatás. A munkaadók ezzel szemben azt is elvárnák, hogy a diplomás pályakezdők rendelkezzenek tapasztalattal és önállósággal.

Minden bizonnyal hosszú időnek kell még eltelnie ahhoz, a felsőoktatás és a munkaadók konszenzusra jussanak és hatékonyan együttműködjenek saját érdekükben és persze azért is, hogy a munkaerőpiacra kikerülő fiatalok ne csak nehézségekkel és saját hiányosságaikkal szembesüljenek az álláskeresés során, hanem magabiztos és piacképes diplomával a kezükben könnyedén elhelyezkedhessenek.

Azt eddig is sejtettük, hogy ez az állapot utópia és a jelenlegi helyzet sem túl bíztató. A 2009 őszi HVG Állásbörze kiállítóinak körében végzett felmérés azonban rámutatott arra, hogy még ott is vannak hiányosságok, ahol nem is gondoltuk volna.

A börze kiállítóinak többsége hazai közép- és nagyvállalat, multinacionális cég volt, akik többsége rendszeresen toboroz a tapasztalattal rendelkezők mellett pályakezdőket is. Az ő képviselőiket, toborzási, kiválasztási munkatársaikat kérdezték meg a szervezők arról, hogy általánosságban, az eddigi HR-es tapasztalataik alapján hogyan vélekednek az újonnan felvett frissdiplomás munkatársak kulcskompetenciáiról.

Szembetűnő és érdekes eredmény, hogy a munkaadók a munkavállalók elméleti ismereteinek hasznosíthatóságával vannak a legkevésbé megelégedve, tehát az intézmények nem a munkavégzés során szükséges ismeretekre és feladatokra készítenek fel. A második fő probléma a fiatalok önállósága volt a szakemberek szerint, ami a napjainkban egyre fontosabb tudatossággal, proaktivitással éppen ellentétes hozzáállást feltételez. Az új munkavállalók kommunikációs készsége és idegen nyelvismerete azonos átlagpontszámot ért el, vagyis úgy tűnik, ezen a téren nem olyan rossz a helyzet, a pályakezdők verbális készségei saját nyelvükön és idegen nyelven is hasonlóak, és nagyjából megfelelnek a munkaadók elvárásainak.

Mivel a legelégedettebbek a munkaadók? Nem meglepő, hogy az új munkavállalók számítástechnikai ismeretei után az együttműködő készséget értékelték a legmagasabb pontszámmal. A nagyvállalatok általában keresik a fiatal munkavállalókat, mert úgy gondolják, az ő rugalmasságuknak, együttműködő készségüknek köszönhetően a vállalati kultúrához könnyedén lehet őket alakítani, így a lojalitás erősebb és a későbbi fluktuáció mértéke is kisebb lehet. Az eredmények alapján elmondható, hogy a fiatal álláskeresőknek a szakmai tudáson kívül a kulcskompetenciákra is érdemes hangsúlyt fektetniük. Az önállóságot, munkafegyelmet, gyakorlati tudást a tanulmányok alatti bármilyen munkavégzés, munkatapasztalat erősítheti (pl. diákmunka, szakmai gyakorlat, gyakornoki programok, közösségi tevékenység, diákversenyek, stb.), a rugalmasságot, nyitottságot pedig az élet bármely területén lehet gyakorolni, fejleszteni.

HVG Állásbörze, Sipos Mária
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek