kapubanner for mobile

Mennyit keresnek az Orbán-kormány tanácsadói?

A Fidesz is bőkezűen fizet a párthoz közel álló személyektől kapott okos tanácsokért: van, aki évente tizenkétmilliót tehet zsebre - cikkezi a Népszabadság.

Hegedűs Zsuzsanna szociológus 12 millió, Balogh Gábor öttusa-világbajnok 9 millió, Tellér Gyula korábbi fideszes képviselő több mint 7 millió forintot kap a kormányfőnek adott tanácsaiért évente - derül ki a Miniszterelnökség által kötött szerződésekből, amelyek legfrissebb adatait a kormányzati honlapon hozták nyilvánosságra pénteken.

Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, akit időközben washingtoni nagykövetté neveztek ki, 2010 júniusa és 2011. január 31. között 8 millió forintért végzett tanácsadást jogalkotási és kodifikációs ügyekben, továbbá nemzetközi pénzügyi és gazdasági folyamatokat elemzett.

Félegyházy-Megyesy Jenő korábbi denveri tiszteletbeli konzul 12 millió forintért segíti a nyugati magyarsággal, valamint a civil és jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartásban a kormányfőt. Madarász László a magyar–francia gazdasági kapcsolatokat akadályozó ügyek rendezésében működik közre 4,3 millió forintért.

A nettó ötmillió forintot meghaladó szerződések közül a legnagyobb értékűt az I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel kötötték: a vállalkozás 40 millió forintért nyújtott médiaszolgáltatásokat a szociális konzultációhoz kapcsolódóan. Az msn.mainap.hu hírportál szerint a cég meghatározó tulajdonosa az a Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója is volt. Az I.M.G. egyébként összességében több mint háromszázmilliós állami megrendelést kapott.

Az AllSys Management Kft. 8 millió forintért tájékoztatta a lakosságot a szociális konzultációról. Ennek tulajdonosa az msn.mainap.hu információja szerint Fonyó Károly, aki a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Mahir Cityposter Kft. egyik vezető tisztségviselője.

A nyilvánosságra hozott adatok között kisebb értékű szerződések is szerepelnek, így kiderül belőlük például, hogy Jókai Anna író százezer forintért mondott emlékbeszédet Brunszvik Teréz halálának 150. évfordulóján.


Népszabadság
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk