Mérsékelt hatása lesz az osztrák munkaerő-piaci nyitásnak
Mérsékelt hatása lesz az osztrák munkaügyi korlátozások májusi megszűnésének - vélekedtek Ausztria és az érintett szomszédos országok, köztük Magyarország munkaügyi hivatalainak képviselői egy szerdai bécsi sajtótájékoztatón.
A mobil, képzett és idegen nyelvet beszélő munkavállalóknak eddig is lehetőségük volt arra, hogy a kétoldalú egyezmények keretében Ausztriában dolgozzanak. A mobil munkavállalók egy másik nagy csoportja, a szezonális munkások, ugyancsak évek óta jár Ausztriába dolgozni. A nyitásnak azért is mérsékelt hatása lesz, mert a hiányszakmákban Ausztria már megnyitotta munkaerő-piacát - fejtette ki.
A hivatalos magyar becslés szerint 2010-ben több mint húszezer magyar munkavállaló dolgozott Ausztriában, a legtöbben Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéből. Elsősorban a vendéglátásban, a szállodaiparban, az építő- és a fémiparban, valamint az élelmiszer-, a húsiparban és a mezőgazdaságban helyezkedtek el.
A NFSZ szerint nem várható, hogy a magyar munkavállalók egy jelentős része kivándorol más európai uniós országokba, a tapasztalatok szerint ugyanis a többség egy év után visszatér Magyarországra.
A munkaerő-piaci nyitás nagyon kedvező időpontban következik be - vélekedett Karl Aiginger, a WIFO osztrák gazdasági kutatóintézet igazgatója. A válság után új tagállamok gazdasága ismét gyorsabban növekszik, mint a többi EU-tagállamé, és Ausztriában is növekszik a foglalkoztatás. A WIFO felmérése szerint Csehországból, Szlovákiából és Magyarországról a következő két évben 11-16 ezer munkavállaló, az aktív korú lakosság 0,4 százaléka lenne hajlandó Ausztriában dolgozni.
Herbert Buchinger, az Osztrák Munkaerő-piaci Szolgálat (AMS) igazgatósági elnöke ugyancsak kiemelte, hogy a nyitás fokozatosan zajlott le. 2008-ban 18 ezer munkavállalási engedélyt állítottak ki csak a hiányszakmákban, ennek felét magyarok, s szintén felét szakácsok számára. Ausztria arra törekszik, hogy olyan munkaerőt vonzzon az országba, amelyre szüksége van a gazdaságnak. Hangsúlyozta azt is: az úgynevezett bérdömping ellenes törvény révén gondoskodni kell arról, hogy ne váltsanak fel osztrák munkavállalókat olcsóbban foglalkoztatott külföldiekkel.
A bérszínvonal csökkenése, az illegális foglalkoztatás elterjedésének megakadályozása ellen az úgynevezett bér- és szociális dömping elleni törvénnyel védekezik Ausztria. A törvény értelmében szigorúan ellenőrzik az osztrák munkaügyi és bérezési előírások betartását.
Szlovákiában elsősorban a határtérségre korlátozódik a változások hatása - mondta Ivan Jurás, a szlovák munkaügyi hivatal főigazgatója. A szlovák várakozások szerint az osztrák nyitás kedvező hatással lesz a munkanélküliségi mutatóra és az életszínvonal emelkedését eredményezi. A szakképzett munkaerő Ausztriába "vándorlása" Szlovákia számára hátrányt is jelent. Ugyanakkor a külföldi munkatapasztalat és a nyelvtudás javulása előny - tette hozzá.
Csehországban "inkább lélektani, mint gyakorlati hatása lesz" az osztrák nyitásnak - mondta Stefan Duhán, a cseh munkaügyi hivatal igazgatóhelyettese. Ennek részben az az oka, hogy kevés a megfelelő szabad állás, másrészt a cseh munkaerő szintén kevéssé mobil. Emellett a külföldön munkát vállaló csehek többsége más, elsősorban angol nyelvű országok iránt érdeklődik.
Ausztria saját munkavállalóinak védelmében a 2004-es európai uniós bővítés után is korlátozta nyolc új tagállam állampolgárainak munkavállalását és csak fokozatosan szüntette meg a moratóriumot. A korlátozásokat enyhítették például a szezonális munkavállalók, az ingázók, a kérelmező vállalat szempontjából kulcsfontosságúként megjelölt állások esetében és több tucat, szakképzettséget igénylő ausztriai hiányszakmában. Ausztria - Németországgal együtt - május elsején a hét éves átmeneti időszak után a még meglévő munkaerő piaci korlátozásokat is feloldja.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Álláspara Németországban: munkahelyek tízezrei veszélyben 8 hónapja
- Elég volt a beteg dolgozókból – vizitdíjat követelnek a munkaadók 8 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 10 hónapja
- Kevesebb legyen a munkaszüneti nap? Így növelnék a gazdaság teljesítményét 11 hónapja
- Felszólították a németeket: dolgozzanak többet és hatékonyabban 11 hónapja
- Brutális leépítésbe kezd az Audi 1 éve
- A magyar, német, török és román állampolgárságú foglalkoztatottak száma Ausztriában 1 éve
- Közel húszezer autóipari munkahely szűnt meg Németországban - ez csak a kezdet? 1 éve
- Figyelmeztető sztrájk kezdődik a müncheni repülőtéren 1 éve
- Mi a különbség az osztrák és a magyar cégek HR struktúrái között? 1 éve
- Németország: így hat a gyenge gazdaság a munkaerőpiacra 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?