A kínai gyarmati sorsot és a vendégmunkás inváziót is ellenzi a Mi Hazánk
Hazánk kínai gyarmati sorba taszítása semmiképpen sem nevezhető magyar érdeknek, a magyar munkahelyek védelméhez pedig nincs szükség vendégmunkások betelepítésére - véli a Mi Hazánk.
A magyar munkahelyek védelméhez nincs szükség vendégmunkások betelepítésére - jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalommunkaügyi kabinetjének elnöke, Lantos János, aki ezzel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon nyilatkozatára reagált, hogy a kormányzat a magyar munkahelyek védelme érdekében támogatja vendégmunkások beengedését.
Ugyanakkor a Mi Hazánk elutasítja a globális nagytőkét támogató kormányzati gazdaságpolitikát is. Ehelyett a magyar feldolgozóipart és azokat a kis- és középvállalkozásokat támogatnák, akik bért emelnek - tette hozzá.
Mitől magyar az a munkahely, ahol - ha így haladunk - egyetlen magyar sem fog dolgozni? Mitől magyar munkahely az a kínai akkumulátorgyár, aminek már a felépítését sem magyarok végzik? Mitől nevezhető magyar érdeknek az a jelenség, hogy a kormány súlyos milliárdokat ad támogatásként a magyar adófizetők pénzéből azoknak a cégeknek, akik kiviszik a profitot az országból? - tette fel a kérdést Lantos János.
Úgy tűnik a globális kapitalizmus szolgálata előbbre való a magyar kormány számára, mint a magyar munkahelyek védelme. Továbbá hazánk kínai gyarmati sorba taszítása semmiképpen sem nevezhető magyar érdeknek - vélekedett a politikus.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?