kapubanner for mobile

Mi lesz a tartós munkanélküliekkel?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A munkanélküliség, a nők munkavállalása és az élethosszig tartó tanulás is terítékre került hétfőn a kérdések során a parlamentben.

Tóth József (MSZP) arról beszélt, hogy a tartós munkanélküliek számára folyósított, foglalkoztatást helyettesítő támogatás havi összege 28 500 forintról 22 500 forintra, míg a közfoglalkoztatók számára juttatott munkabér a minimálbérről 47 000 forintra csökkent. Hozzátette, hogy egy részük rendszeres szociális segélyben részesül, és amíg a támogatás legmagasabb összege tavaly 57 815 forint volt, idén viszont 42 326 forint. A törvény szerint idén csak az kaphat támogatást, aki az előző évben harminc napot dolgozott, de ezt közfoglalkoztatás új rendszere sokak számára nem képes nyújtani. Hozzátette, hogy a tartós munkanélküliek elhelyezkedése sem várható a munkanélküliség emelkedése miatt.

Halász János államtitkár azt kérte, hogy a politikus is támogassa a kormánynak a munkahelyek megőrzésére és új munkahelyek teremtésére irányuló erőfeszítéseit.


A család és a munka összeegyeztetése érdekében szólalt fel a Fidesz



Lakatosné Sira Magdolna (Fidesz) a demográfiai adatokat idézve azt mondta, hogy a fiatalok, közülük is elsősorban a nők nehéz helyzetben vannak, mert választaniuk kell a család és a karrier között. Leszögezte, hogy a családokat támogató, a család, a magánélet és a munka összehangolását segítő munkahelyekre van szükség.

Cséfalvay Zoltán államtitkár azt felelte, hogy a statisztika rossz képet fest, ha azt nézik, hogy a gyermekvállalási korban lévő nők foglalkoztatási rátája mennyire elmarad a hasonló korú férfiakétól. A kormány ezért lépéseket akar tenni az ügyben. Utalt arra, hogy miniszteri biztost neveztek ki, aki a helyzetet elemzi.


Az LMP az élethosszig tartó tanulásról



Osztolykán Ágnes (LMP) arra volt kíváncsi, hogy a kormány hogyan segíti az élethosszig tartó tanulásban való részvétel radikális bővítését. Halász János leszögezte, hogy a felsőoktatási intézmények bevételi forrásai 2011-ben többletet mutattak, idén közel 46 milliárd forint uniós pályázati forrásra számíthatnak, 2012-2013-ban pedig közel százmilliárd forintnyi további forrás áll a felsőoktatási intézményrendszer fejlesztésére.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek