Mi számít az uniós biztosok kinevezésénél?
Az uniós biztosok kinevezésekor nem a politikai támogatottság, hanem a szakmai hozzáértés és a nyelvtudás a legfontosabb - mondta az InfoRádiónak Fóris György, a Bruxinfo képzési igazgatója, az Európai Elemző Központ vezetője.
A széleskörű politikai támogatottság csak annyiban számít, hogy a jelölés pillanatában az adott tagország kormánya és miniszterelnöke álljon a poszt várományosa mögött - mondta Fóris György.
Ha mindig számontartanák azt, hogy az egyes államokban hogyan változhatnak a belpolitikai viszonyok, ellehetetlenülnének az európai uniós intézményrendszerek - tette hozzá.
Mint ismert, Andor László is esélyes a magyar uniós biztosi posztra. Gyurcsány Ferenc korábbi tanácsadójáról szólva az Európai Elemző Központ vezetője azt mondta: a profilja annyira nem ismert, mint egy exponált politikusé, az a tény azonban igen, hogy ő az Európai Beruházási és Fejlesztési Bank elnökségének tagja, ami szakmai hátteret, legitimációt és arcélt ad neki.
Fóris György szerint gyakran jobb az, ha a jelöltnek nincs exponált politikai háttere, mert tiszta lappal tud indulni, technokratának fogják tekinteni.
InfoRádió/Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?