Miért kaptak kevesebb fizetést a pedagógusok?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTíz-tizenöt százalékkal kevesebb nettó fizetést utalt az államkincstár egyes dunakeszi, illetve zuglói iskolákban dolgozó pedagógusoknak - írta keddi számában a Népszava. A Magyar Nemzet arról ír, hogy az átutalt összeg többeknek okozhatott meglepetést, mivel bizonyos önkormányzati pótlékoktól és támogatásoktól elestek a tanárok.
A tanárok munkáltatója, az államosított iskolákat irányító Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hétfőre ígérte, hogy minden pedagógus megkapja a januárban számfejtett fizetését, ami Marekné Pintér Aranka elnök szerint a jogszabályok alapján történt meg. A Népszava szerint a nettó bércsökkenés mögött újabb adminisztrációs hibák állhatnak; az egyik esetben az érintettek családi adókedvezményeit "felejtették el" jóváírni.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy az átutalt összeg többeknek okozhatott meglepetést, mivel bizonyos önkormányzati pótlékoktól és támogatásoktól elestek a tanárok. A lap Schmidt Jenőtől, a Települési Önkormányzatok Szövetségének elnökétől úgy tudja: az önkormányzatoknak - hiába maradtak működtetők - már nincs lehetőségük arra, hogy különböző önként vállalt pluszjuttatásokat adjanak a tanároknak.
A Magyar Nemzet kitért arra, hogy a Klik ezzel kapcsolatban egyértelművé tette, hogy törvényileg garantált bérelem nem szűnt meg, elvileg mindenkinek ugyanannyi marad a fizetése, ráadásul az önkormányzatok fenntartói továbbra is adhatnak önként vállalt támogatásokat. Emellett kormánydöntés is született arról, hogy 2013. augusztus 31-ig egyetlen pedagógusnak sem csökkenhet az összjövedelme.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke arra hívta fel a lap figyelmét, hogy hiába adnának a települések, nincs miből, mivel a feladatokat és a hozzájuk rendelt pénzt nem egyenlő arányban vonták el az önkormányzatoktól.
A Népszabadságnak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: számos panasz érkezik az érdekvédelemhez a bérekkel kapcsolatban. A PDSZ-t megkeresték amiatt is, hogy sokan nem kapták meg a bérükbe épített pótlékokat. Példaként említette az osztályfőnöki és a munkaközösség-vezetői pótlékot.
A Világgazdaságnak Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke problémának nevezte, hogy maga a Klik sem mérte fel az oktatási intézmények állami fenntartásba vétele előtt, hogy az érintett pedagógusok milyen pluszjuttatásokat kapnak és milyen mértékben.
A lap szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumánál keresik a most hátrányba került pedagógusok kompenzálásának költségvetési forrását. A lap megjegyzi, hogy a probléma elvileg csak időleges, mivel a tervek szerint szeptembertől bevezetik az új pedagógus életpálya-modellt, amellyel - a nyilatkozatok szerint ha a gazdaság helyzete megengedi - új pedagógusbérek is járnának.
Magyar Nemzet/Népszava/Világgazdaság/Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?