"Miért nem engedi az állam, hogy dolgozzak?"
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) álláspontja szerint sem a hazai kiskereskedelem, sem a magyar fogyasztó nem tart igényt arra, hogy az Országgyűlésben és a sajtóban időről időre felbukkanó vasárnapi nyitva tartás megszüntetéséről szóló kérdések napirendre kerüljenek.
A VOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy aki a vasárnapi nyitva tartás megszüntetésére törekszik, azok a kereskedelmi alkalmazottak ellen dolgoznak, semmibe véve a fogyasztók szabad választási jogát, és rá akarnak erőszakolni a többségre egy, a kisebbség által propagált igényt.
Eltűnne egy életstílus
Vasárnaponként (egész évre vetítve) nem csekély, 400 milliárd forint forgalom keletkezik a kiskereskedelemben. Ez a hétköznapok forgalmának 30 százaléka, a heti forgalomnak pedig 5-6 százaléka. Az üzleti megfontolásokon túl a vasárnapi nyitva tartás komoly társadalmi pozitívumokkal is bír a VOSZ szerint, hiszen a bolti struktúra és a vásárlási szokások megváltoztak: az emberek többnyire sokáig dolgoznak, és már csak a hét végén van lehetőségük bevásárolni.
Ha vasárnap zárva tartanának az üzletek, akkor a családi beszerzést este kellene elintézni, ami sok ember számára megoldhatatlan - állítja a szövetség. A bevásárlóközpontok hétvégén nemcsak kényelmes bevásárlási lehetőséget nyújtanak, de szabadidő-eltöltési javaslatokkal szolgálnak, programokat nyújtanak (mozi, étkezés, tematikus kiállítások, gyerekrendezvények), végső soron életstílust kínálnak.
Áremelkedést okozna
Felmerül az a kérdés is, hogy érett-e a kiskereskedelem arra, hogy a vasárnapi forgalomtömeget átterelje péntekre és szombatra? A VOSZ úgy értékeli, a magyar kiskereskedelem erre sem infrastrukturálisan, sem munkaerő szempontból nem alkalmas. Számításaik szerint - kedvezőtlen esetben - az alkalmazottak 5-10 százalékát kellene elbocsátani, miközben irreálisan nagy infrastrukturális beruházást kéne végrehajtani ahhoz, hogy a péntek és szombatra terelődő forgalmat zökkenőmentesen tudják lebonyolítani. A fejlesztések egy részét a fogyasztó fizetné meg, amely továbbgyűrűző áremelkedést okozna.
Társadalmi oldalról is támogatást élvez a bevett gyakorlat, azaz a hét utolsó napján elérhető üzletek rendszere. A kis- és közepes vállalkozások 90 százaléka értékeli úgy, hogy a vasárnapi nyitva tartás (bármilyen) korlátozása a vállalkozási szabadság megsértését jelentené a kiskereskedelmi piacon, és a fogyasztók 58 százaléka szintén nem ért egyet a vasárnapi nyitva tartás megszüntetésével.
Ez nem véletlen a VOSZ szerint. A vasárnapi vásárlásnak komoly hagyományai vannak kultúránkban (vasárnap = vásárnap = piacnap), másfelől valós megoldást kínál a hét közben dolgozó ember által támasztott igényekre, alkalmazkodik a lakosság megváltozott életstílusához, meghagyva az egyén számára is fontos szabad választás lehetőségét. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a hétvégi nyitva tartás eltörlése kedvezőtlen hatással lenne a gazdaságunk számára egyre fontosabb turizmusra is - hívja fel a figyelmet a szövetség.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Különböző jelentések szerint az AI egyre szélesebb körű alkalmazása ellenére a bizalomhiány továbbra is problémát jelent, különösen a HR-folyamatok terén. Teljes cikk
Most először kell a munkáltatóknak éves adatot szolgáltatniuk a 35 év alatti munkavállalóiknak adott lakhatási támogatásról. A határidő február... Teljes cikk
Az önkormányzat szerint nemcsak műszaki és mérnöki területen lehet szükség dolgozókra. Teljes cikk
- Miért segíti sokkal jobban a home office a nők mentális egészségét mint a férfiakét? 2 hónapja
- Az e-mail és az ingázás halála? - Erre számít alfa generáció a munka világában 3 hónapja
- VOSZ MultiMentor: program, amely összeköti a magyar cégeket a multinacionális vállalatokkal 3 hónapja
- Lebuktat a WIFI: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik 3 hónapja
- Dolgozz bárhonnan 30 napot, több hónapos apaszabi, élethelyzethez alkalmazkodó rugalmas munkavégzés 3 hónapja
- Távmunka vagy home office? Akár több tízezer forint múlhat a helyes besoroláson 4 hónapja
- Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára 4 hónapja
- Sokkoló felmérés: tízből nyolc cég idén sem ad fizetésemelést 4 hónapja
- Miért bukhatnak el a cégek, ha erőltetik az irodai visszatérést? 4 hónapja
- Kiderült, mitől lesz ideális egy iroda 2025-ben 4 hónapja
- Jelentősen bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+ 4 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig