Mikesy Álmos veszi át a Diófa Alapkezelő vezetését
A Diófa Alapkezelő Zrt. Mikesy Álmost nevezi ki elnök-vezérigazgatónak. A tőkepiaci és befektetési szakember korábban a Diófa Alapkezelő általános vezérigazgató-helyetteseként és igazgatósági tagjaként vett részt a társaság irányításában.
Mikesy Álmos 2009-ben, a Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon, majd elvégezte a BCE és a Bankárképző bankmenedzser szakirányú továbbképzését, 2022-ben pedig átvehette a bécsi WU egyetem MBA diplomáját „Entrepreneurship and innovation” szakirányon.

Mikesy Álmos több mint tizenöt éves releváns üzleti tapasztalattal rendelkezik, korábban kockázati tőke, magántőke és M&A területeken is jelentős vezetői, üzleti tapasztalatot szerzett. Pályáját 2007-ben a Magyar Fejlesztési Banknál kezdte, ahol makrogazdasági elemzőként, majd projektvezetőként dolgozott. Részt vett a bankcsoport új alapkezelője, a Hiventures Zrt. felépítésében, ahol először üzletfejlesztési vezetőként, majd befektetési igazgatóként, végül vezérigazgató-helyettesként dolgozott. A Diófa Alapkezelő igazgatóságának 2021 áprilisában lett tagja, ekkortól töltötte be a vállalat általános vezérigazgató-helyettesi tisztségét is egy éven keresztül. Ezek mellett az elmúlt évek során számos pénzügyi vállalat felügyelőbizottságának tagjaként vagy elnökeként szerzett szerteágazó szakmai tapasztalatokat.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
Az egészségügyi ápolók munkája óriási jelentőségű - mondta az Észak-pesti Centrumkórház - Honvédkórház főigazgatója a magyar ápolók napja... Teljes cikk
- Új ügyvezető kinevezésével erősít a Trans-Sped 3 hete
- Új magyarországi ügyvezető igazgató a Mondelēz International élén 3 hete
- Vezetőváltás a Rába Nyrt.-ben 4 hete
- Új vezetőt nevezett ki a világ egyik legnagyobb ingatlancége 1 hónapja
- Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt.-nél 1 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 1 hónapja
- Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes élén 1 hónapja
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 1 hónapja
- Új HR igazgató a Drehernél 2 hónapja
- 400 új munkahely jön létre Budapesten – kimagasló fizetés és nemzetközi fejlődési lehetőség 3 hónapja
- Új regionális igazgató az AstraZenecánál 3 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben