kapubanner for mobile

Milliárdos fejlesztés a kecskeméti Mercedes-gyár közelében

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

MetLog Logisztikai Központ néven, több mint egymilliárd forintból új ipari szolgáltató létesítmény épül Kecskeméten, a Mercedes-gyár tőszomszédságában - tudatta a projekt kiemelt értékesítési partnere, az In-Management Kft. értékesítési igazgatója.

Petrik Zoltán tájékoztatása szerint a kecskeméti Mercedes-Benz autógyártól 600 méterre kezdődött, 1,125 milliárd forintos fejlesztés ez év végére készül el a Metropolisz Ipari Területen. A beruházást az Európai Unió 450 millió forinttal támogatja.

A MetLog2 elnevezésű csarnok 5 ezer négyzetméter alapterületű lesz. Az épület 900 négyzetméteres galériáján irodahelyiségeket is kialakítanak. A logisztikai központhoz egy nagyméretű külső parkoló is tartozik majd - tette hozzá.

Az értékesítési igazgató szerint a Mercedes-gyár közelsége elsősorban az autóipari beszállítók érdeklődését kelti majd fel a fejlesztés iránt. Az sem kizárt, hogy a gyártó és a logisztikai tevékenységet végző vállalkozások közel azonos arányban telepednek le a komplexumban.

Közölte: a jelenleg két munkatársat foglalkoztató beruházó Risk Capital Kft. közvetlenül 4-5, míg közvetett módon, a betelepülők és a központ szolgáltatásait igénybe vevők révén várhatóan további 15-20 új munkahelyet teremt majd a fejlesztéssel.

Petrik Zoltán úgy vélte: az előzetes számítások alapján 6-7 év alatt megtérülő projekt sikere biztos: a kivételes gazdasági és földrajzi környezet szinte garantálja annak eredményességét. Emellett a város vállalkozásbarát adó- és fejlesztéspolitikája rendkívül kedvező feltételeket teremt az itt befektetni kívánó cégek számára.

Rámutatott: az M5-ös autópályának köszönhetően Bács-Kiskun megye bekerült Európa kereskedelmi vérkeringésébe, emellett Horvátország, Szerbia, illetve Románia közelsége is sok új vállalkozást csalogat a térségbe.



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek