Milliós karácsonyi jutalmak a kormányzati negyed vezetőinek
Több mint huszonkétmillió forintot osztott ki a Kormányzati Negyed Koordinációs Iroda vezetői és munkatársai között tavaly karácsonykor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, miközben a komoly befektetők már hátat fordítottak a beruházásnak - írja a Magyar Nemzet.
Csaknem nyolcmillió forintos jutalmat vehetett át a Kormányzati Negyed Koordinációs Iroda vezetője tavaly karácsonykor, s munkatársai is fél- és 6,5 millió forint közötti juttatásban részesültek, összesen 22,4 millió forint értékben - írja a Magyar Nemzet. A jutalmat Zelles Sándor, az azóta megszűnt Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója utalta ki, a lap birtokába került szűkszavú levelében nem indokolva a döntést.
Bár a közvélemény számára a vállalkozás leállítását csak január elején jelentette be a kormányszóvivő, a bennfentesek a TriGránit Zrt. tavaly decemberi távozása óta tudhatták, hogy a tervezett helyszínen és időpontban a kormányzati negyedből már bizonyosan nem lesz semmi - állítja a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
Bár a közvélemény számára a vállalkozás leállítását csak január elején jelentette be a kormányszóvivő, a bennfentesek a TriGránit Zrt. tavaly decemberi távozása óta tudhatták, hogy a tervezett helyszínen és időpontban a kormányzati negyedből már bizonyosan nem lesz semmi - állítja a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?