Minden ötödik német feketén dolgozik
Az idén ismét terjed Németországban a feketemunka, és növekednek az így szerzett jövedelmek - derül ki a Linzi Egyetem és a kölni IW gazdaságkutató intézet jelentéseiből.
Az illegális foglalkoztatásra alapozott német gazdasági teljesítmény 2003-ban érte el eddigi csúcspontját, 370 milliárd euróra becsült összeggel. Azóta ebben a szegmensben a tavalyi évig folyamatos visszaesés volt tapasztalható, főleg a részmunkaidős foglalkoztatásnak köszönhetően. Az idén azonban egy százalékkal növekednek az így szerzett jövedelmek, amelyek összege várhatóan eléri a 349 milliárd eurót.
A fordulat mögött a tanulmány szerzői részint az év eleji három százalékpontnyi áfaemelést, illetve a járulékterhek növekedését látják. A felmérés szerint az idén minden ötödik német dolgozott vagy fog dolgozni feketén, ezek mintegy kétharmada teszi ezt úgy, hogy legális munkakört is betölt. A kapott válaszokból átlagosan heti 6,5 órás illegális munkavégzés adódik, 10 euró körüli órabérért. Be nem jelentett munkával szerzett jövedelemből a foglalkozások széles körében részesednek, takarítónőktől a szakipari szolgáltatókon keresztül az építészekig - írja a Világgazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?