Mintegy 7500 dolgozójától válik meg a Bank of America
Körülbelül 7500 embert tesz lapátra a Bank of America (BofA), miután lezárta a Countrywide Financial Corp. jelzáloghitelező cég felvásárlását.
A leépítés a két cég jelzáloghitelezési és biztosítási üzletágának alkalmazottai 12,5 százalékát érinti. A tervek szerint az összeolvadást július elsejére sikeresen befejezik, számol be az Associated Press.
A Charlotte-központú bank szerint azokon a területeken kell végrehajtani az elbocsátásokat, melyeken a két vállalat között átfedések vannak. A BofA a harmadik negyedévben értesíti az érintett alkalmazottakat.
A teljesen részvénycserés ügylet értéke januárban közel négymilliárd dollár volt, mely napjainkra 2,8 milliárd dollárra csökkent a Bank of America részvényeinek visszaesése miatt. Egy hónappal korábban a Fed engedélyezte az egyesülést, mellyel a BofA 25 százalékra növelheti részesedését a lakáshitelek piacán.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?