Mit érdemes tudnunk a tetőterek szigeteléséről?
A hőszigetelés az egyik legnagyszerűbb megoldás arra, hogy energetikai szempontból valóban eredményesen fejlesszük az ingatlanunkat. Sokan viszont csak a homlokzatra gondolnak, amikor a falakon át megvalósuló jelentős hőveszteség a téma.

-
Valójában azonban minden felület érintett a kérdés által, tehát energiát mindegyiken veszítünk. Egy teljes körű szigetelésnek éppen ezért lesz például fontos része a tető felé megvalósuló burkolás is.
Miért nagy a jelentősége a tetőtér szigetelésének?
Aki járt már fent a nyári időszakban a szó szerint pokoli forróságban a tetőtérben, az tudja, hogy elviselhetetlen odafent a hőmérséklet. És ehhez még annak sem kell teljesülnie feltétlenül, hosszú időn keresztül kibírhatatlan kánikula uralkodjon odakinn. A Józan Kft. hő- és hangszigetelő anyagaival azonban könnyedén megvalósíthatjuk ezen a részen is a védelmet.
Egy olyan épületnek, ami nem mostanában látta meg a napvilágot, jó eséllyel egyáltalán nincs szigetelése ebbe az irányba, de egyes esetekben – ha annyira nem régi az ingatlan – az is előfordul, hogy ugyan rendelkezik valamilyen szigeteléssel, de az túlságosan vékony ahhoz, hogy valóban hatásos lehessen.
Hiába látjuk azt ma már az adásvétel során, hogy energetikailag milyen a besorolása az adott épületnek, ez a tető szigetelésével kapcsolatban semmit sem fog elárulni nekünk. Az is könnyen lehet, hogy akkor szembesülünk csak először a problémával, amikor látjuk az indokolatlanul magas fűtéssel, illetve az ingatlan hűtésével összefüggő kiadásainkat.
Amikor változtatni szeretnénk ezen, akkor azonnal felmerül a hőszigetelés gondolata, ám jó tudni, hogy a homlokzat mellett a tetőn keresztül is relatíve nagy, körülbelül 25%-osra tehető energiaveszteséggel kell kalkulálnunk.
A funkció meghatározó kérdés
A padlástér az egyik lehetséges opció, amire használni tudjuk a tetőtér területét. Ilyenkor felmerülhet elvárásként, hogy valóban hasznosítani is akarjuk ezt a teret, például olyan formában, hogy ide pakoljuk az átmenetileg szükségtelenné vált holmikat, illetve sokat jövünk-megyünk majd, akár azért, mert ott szárítjuk meg a ruhákat.
Amennyiben ilyen vagy hasonló terveink vannak, akkor fontos, hogy a szigetelőanyag is bírja az ezekkel járó terhelést, azaz lépésálló változatot kell válásztanunk. Ha viszont nincs ilyen igény, akkor válogathatunk az üveggyapot vagy a kőzetgyapot szigetelések közül is, amelyeknek tekercses kivitele is van, amivel egyes esetekben könnyebben is dolgozhatunk, mint ahogy azt megszoktuk.
És ha lakhatóvá szeretnénk tenni?
Teljesen külön kategóriaként kell kezelni, ha a lakott terület kialakítása a cél. Itt fontos, hogy betartsuk az előírt rétegrendet, a tökéletes eredményért.
Ilyenkor a tetőfedés alatt egy légrésnek kell maradnia, hiszen ez fogja majd biztosítani a szellőzést. Majd a páraáteresztő fólia és a szigetelőanyag alkalmazása következik. Ebben az esetben jobban járunk táblás változatokkal.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Egyszerű rendszerezési megoldások a modern élet kihívásaihoz 4 hónapja
- A hatékony szigetelés előnyei 5 hónapja
- A belsőépítészek új kedvence az akusztikus falpanel 7 hónapja
- Természetes hatású, stílusos védelem a ház körül – karbantartás nélkül 9 hónapja
- Ekkora lakást lehetne venni a magyar mediánbérből 9 hónapja
- Első lakás önerő nélkül? Itt egy megoldási javaslat fiataloknak 10 hónapja
- Válassz stílusos kültéri burkolatot! 10 hónapja
- Átlagbérrel is lakáshoz lehet jutni – legalábbis a kormány szerint 10 hónapja
- Egy minőségi beltéri ajtóba megéri befektetni 10 hónapja
- A napvitorlák: a sokoldalú árnyékolás 11 hónapja
- Hogyan kell szőnyegtisztító gépet választani? 12 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?