kapubanner for mobile

Mitől lesz jó egy szakmai önéletrajz?

Az új évben is várhatóan sokan váltanak majd állást Magyarországon, elsősorban a magasabb fizetésért, rugalmasabb munkaidőért vagy izgalmasabb feladatok reményében. Az álláskeresés, az interjú minden esetben stresszhelyzet, amire érdemes előre felkészülni. Az első leküzdendő akadály a megfelelő szakmai önéletrajz.

Mitől lesz jó egy szakmai önéletrajz?-
images

images

Katkics Attila HR szakember szerint a profi önélrajz fontosságát sokan alábecsülik, pedig megfelelő CV nélkül esélytelen a pályázat.

Ezek a legfontosabb ismérvei egy megfelelő szakmai önéletrajznak

Egy meghirdetett pozícióra rengeteg pályázat érkezik, egy avatott szemnek elegendő 5-10 másodperc, hogy kiszűrje a megfelelő információkat és eldöntse, hogy lehetőséget biztosít-e a személyes interjúra. Kizárólag a beadott anyagunk győzheti meg a pályáztatót arról, hogy bennünket válasszon. Ezért is kiemelten fontos a megfelelő pályázati anyag” – hangsúlyozza a szakember. „A mai napig sok hibás anyaggal találkozunk, annak ellenére, hogy már rengeteg útmutató áll ingyenesen is az álláskeresők rendelkezésére.”

Az első és legfontosabb, hogy figyeljünk a helyesírásra és a nyelvhelyességre. Rossz helyesírással egyetlen szakember sem fogja továbbengedni a pályázót” - figyelmeztet Katkics Attila.

Amennyiben önéletrajz írására vállalkozunk, legyünk tudatában annak, hogy teljesen más a trend, mint 20 évvel ezelőtt. Nem változott viszont az a tény, hogy az álláshirdetésben megfogalmazott követelményeknek meg kell felelnünk. Sokat számít ugyanakkor, ha önéletrajzunk képes ezen túlmutatni és kiemelkedni a tömegből. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy kerüljük a sablonokat és a közhelyeket, törekedjünk egy jól strukturált, kellően tagolt, 1-2 oldalas, megnyerő anyagra, ami pontos, aktuális és valóban rólunk szól!”

Mutassuk be büszkén az eredményeinket!

A kevesebb néha több” - fogalmaz a szakértő. „A sok-sok pozitív tulajdonság helyett válasszuk ki a 3-4 legerősebb képességünket, amelyek a legjobban illeszkednek a megpályázott pozícióhoz.”

Érdemes a karriercélunkat is megfogalmazni, amikor pedig részletezzük eddigi munkahelyeinket, feladatainkat, célszerű kiemelni azokat a területeket, ahol korábban komoly dolgokat teljesítettünk.”

Nyugodtan legyünk kreatívak” – véli Katkics Attila. „Viszont kerüljük a harsány, vásári kifejezéseket, színeket és idézeteket is.”

Ne feledkezzünk meg a fényképről sem, viszont itt is be kell tartani néhány aranyszabályt: aktuális fényképet használjunk, kerüljük a levágott képeket, a szelfiket. Nem kell műterembe szaladni, tökéletes a pozitív karakterünket megjeleníteni képes, barátunk által, telefonnal elkészített felvétel is.”

Katkics Attila, HR szakember végül fontosnak nevezte, hogy az elkészült önéletrajzot futtassuk át a helyesírás ellenőrzőn és nézzük meg, hogy a kapcsolattartási adatok, azaz a telefonszám és email cím helyesen szerepel-e az anyagban.

 

fotó: unsplash

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk