MNV: szabályos volt a közel húszmilliós végkielégítés
Az MNV cáfolta, hogy szabálytalanul fizetett ki végkielégítést egyik volt vezetőjének, miután a Magyar Hírlap hétfőn azt írta, hogy kilenc hónap után több mint 19 millió forinttal távozott az MNV vezérigazgató-helyettese.
"Minden alapot nélkülöznek, és a vonatkozó jogszabályok, illetve a javadalmazási kormányhatározat (Ktv., 2173/2003. (VII.29.) Korm.hat.) nem megfelelő ismeretéről tanúskodnak azok a híradások, melyek úgy állítják be, hogy Szűcs Júlia volt gazdasági vezérigazgató-helyettes bár alig 9 hónapot dolgozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél, távozásakor mégis szokatlanul kiemelkedő juttatásban részesült" - áll az MNV közleményében.
A vagyonkezelő tájékoztatása szerint az MNV Zrt. Szűcs Júlia több mint öt éves, a közigazgatás és az állami szektorban végzett munkája alapján járt el a munkaviszony megszüntetésekor. A volt vezérigazgató-helyettes ugyanis 2005. február 16-tól a GKM-nél, majd a KHEM-nél folyamatos köztisztviselői jogviszonyban állt. Amikor innen az MNV-hez távozott, nem kapott végkielégítést, mivel a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint, ha valaki többségi állami tulajdonban lévő cégnél létesít új munkaviszonyt, végkielégítés nem illeti meg. Viszont, új jogviszonyában a végkielégítés alapjául szolgáló időszak számítása során a köztisztviselői jogviszonyban töltött idejét is számításba kell venni. Az MNV-től történt távozása során ez történt. A jogszabályok alapján tehát a 2005. óta fennálló és az MNV Zrt-nél eltöltött jogviszonya alapján került megállapításra a vezérigazgató-helyettes 8 havi felmondási ideje és a 2 havi végkielégítése.
Az MNV Zrt. a Magyar Hírlap azon megkeresésére, hogy Szűcs Júliának mindenféle jogcímen összesen hány forintot utaltak át, írásban azt közölte: havi személyi alapbére bruttó 1 millió 854 ezer forint volt, 2008. december 1-jével létesített munkaviszonyt az MNV Zrt.-vel, a fizetésén felül prémiumot kapott, emellett - a többi MNV-s munkavállalóval megegyező feltételekkel - természetbeni juttatásban is részesült. Mindennek megfelelően, munkaszerződése alapján nyolchavi felmondási idő és kéthavi végkielégítés illette meg Szűcs Júliát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?