Mobil alkalmazással az éhezés és a pazarlás ellen
Lezárult a Telenor Magyarország 18-25 éves fiataloknak kiírt, Mobillal egy jobb világért! című pályázata, amelyben társadalmi kihívások mobiltechnológia segítségével történő megoldására vártak ötleteket. A győztes Kálmán Kristóf lett, aki decemberben Oslóban képviselheti hazánkat Telenor Youth Summiton és részt vehet a Nobel-békedíj átadáshoz kapcsolódó rendezvényeken.
A közösségi funkcióval ellátott alkalmazással egyrészt kisebb pénzadományokat lehetne éhező családokat segítő helyi szervezeteknek felajánlani, másrészt pedig nyomon lehetne követni a felhasználók által szemétbe dobott étel mennyiségét, ezzel is kevesebb pazarlásra és tudatosabb fogyasztásra sarkallva őket.
„A Telenor számára kiemelten fontos, hogy a mobiltechnológiát a társadalmi kihívások megoldásának szolgálatába állítsa. Kristóf ötletét azért találtuk kiemelkedőnek, mert egyszerre két, globális szinten is jelentős problémát igyekszik enyhíteni a mobiltelefonok segítségével: megkönnyíti a háztartások tudatos és környezetbarát működését és egyúttal a rászorulókon is segít." - idézi a cég közleménye Kutas István vállalati kommunikációs igazgatót, a zsűri egyik tagját.
A nyertes kiválasztásában társai voltak: Al Ghaoui Hesna Príma Primissima díjas újságíró, riporter, a közszolgálati televízió szerkesztő-műsorvezetője, Trokán Nóra színésznő, Varró Szilvia Pulitzer-emlékdíjas újságíró, az X Kommunikációs Központ igazgatója és Varga G. Gábor, a Népszabadság újságírója, a DUE Médiahálózat intézőbizottságnak vezetője.
A zsűri döntése alapján tehát Kálmán Kristóf képviselheti Magyarországot 2013. december 9-11. között az Oslóban megrendezendő Telenor Youth Summiton, ahol megismerkedhet a Nobel Békeközpont és a Telenor képviselőivel, részt vehet a Nobel-békedíj átadásával kapcsolatos rendezvényeken. Ötletét és a világ jobbítását célzó szemléletét kreatív workshopokon oszthatja meg és közösen fejlesztheti a többi Telenor-országból érkezett kreatív fiatallal. A csúcstalálkozó után a fiatalok pályázatait bemutatják az oslói Békeközpontban és a jövő évi barcelonai Mobile World Congress eseményen is.
A pályázat nyertese, Kálmán Kristóf elmondta: „Pszichológiát végzett marketing hallgatóként olyan területen szeretnék dolgozni, ahol hozzá tudok járulni ahhoz, hogy valóban jobb legyen a világ. Az alkalmazásom ötlete onnan származik, hogy egy bolt felett lakom ahol többször látni, hogy mások a kuka tartalmából élnek. Egyszer kíváncsiságból megnéztem, hogy mi van a kukában: tele volt becsomagolt, még jó, csak éppen megnyomódott ételekkel a kenyértől a gyümölcsökig. Azt szeretném, ha a vásárlók tudatosságának növelésével és a mobil app segítségével az el nem fogyasztott ételek közvetlenül, vagy egy szervezet közvetítésével, a rászorulókhoz kerülhessenek, és ne a kukába.”
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján. Az elbocsátásokat a Bosch... Teljes cikk
- Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat 3 hónapja
- Relatív jövedelmi szegénységi arány korcsoportok szerint 3 hónapja
- Mennyi kell a jó megélhetéshez? A legszegényebb magyarok döbbenetes választ adtak 3 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 6 hónapja
- Ezekben az európai országokban a legnagyobb a nyugdíjas szegénység 7 hónapja
- Íme az európai fiatalok szegénységi térképe - Magyarország nem áll jól 7 hónapja
- Nikola Ilchev, PhD: A balkáni ecommerce piacok ugyanolyan vonzóak, mint Magyarország 10 hónapja
- Ezekben az országokban vannak kitéve legjobban a szegénységi kockázatnak a fogyatékossággal élők 1 éve
- Nyugdíjasok tüntettek a szegénység ellen 1 éve
- Átadták a Jobb vezetők, jobb világ díjakat 1 éve
- Kiszervezés: szaktudás- és szakemberpótlás külső segítséggel 1 éve
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja