Módosíthatják a sztrájktörvényt
Elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett, vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhető, hogy a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja - írja a szerdai Népszava.
A VDSZSZ sztrájkja miatt kialakult helyzetben a sztrájktörvény módosításától tartanak a szakszervezetek. Ilyenre korábban nem volt példa. Nagy viharok elültével mindig született megállapodás az elégséges szolgáltatásról - ezúttal azonban nem. Az érdekvédők Gaskó István felelősségét emlegetik, amikor azt mondják: a törvény kereteit feszegető akció, a rosszul szervezett, rossz célokért folyó sztrájk miatt került veszélybe az országosan jól működő szabályozás.
A Népszava információi szerint a munkaügyi minisztérium valóban készen áll egy módosítás előkészítésére. Felvetődött a sztrájktörvény módosítása, vannak ugyanis olyan joghézagok, melyeket a kormány szerint pótolni kellene. Nincs megfelelően szabályozva az elégséges szolgáltatás, emiatt olyan eljárás bevezetésére lenne szükség, amely garantálja a megállapodást. Szükség lenne annak meghatározására is, hány nappal korábban kell bejelenteni a munkabeszüntetést. Kifogásolható továbbá, ha egy munkahelyen több szakszervezet működik, de csak az egyik tárgyal a vitatott kérdésekről.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?