MOL bizonyítvány a diploma mellé - garancia az elhelyezkedéshez
A MOL igényeinek megfelelő tantárgyakat lehet elsajátítani a Miskolci Egyetemen. Ha a hallgató sikeresen elvégzi azt, akkor MOL bizonyítványt kap a diploma mellé, amely a cégcsoport tagvállalatainál való elhelyezkedést segíti.
A MOL és jogelődjei, valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés, valamint a tudományos kutatás és fejlesztés területén, november 4-én pedig újabb három évre szóló stratégiai szerződést kötöttek. A szerződést az egyetem részéről Dr. Patkó Gyula rektor, a MOL részéről Mosonyi György vezérigazgató írták alá Miskolcon, tudatja az Edupress.
Az utánpótlás biztosítása érdekében a Mol segítségével a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán 2010-től meghirdetett MSc képzésbe több gyakorlatorientált tantárgy-blokkot építenek be, a MOL igényeinek megfelelő tantervvel. A képzésbe a társaság igényeinek megfelelően néhány tantárggyal bekapcsolódik a Gépészmérnöki és Informatikai Kar is. A képzés központja a Műszaki Földtudományi Kar és az Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézet lesz, amely több mint ötven éve áll a magyar kőolaj- és földgáztermelés szolgálatában. A MOL tantárgyak sikeres elsajátításáról a hallgatók a diplomához csatolt MOL bizonyítványt kapnak, amely a MOL-csoport tagvállalatainál való elhelyezkedést segíti.
Az új képzési elemek beindítását a MOL anyagi és szakmai támogatása biztosítja, a kiemelkedő képességű hallgatókat pedig a társaság ösztöndíjban részesíti. A MOL szakemberei is részt vesznek az oktatói munkában, illetve a társaság témavezetőt, ipari konzulenst biztosít a hallgatók részére a diplomamunkák megírásához. A megszerzett elméleti tudás elmélyítése érdekében a fiatalok a MOL-csoport üzemeiben tölthetik el gyakorlatukat. Az oktatási együttműködés kiterjed a posztgraduális képzésre is, továbbá lehetővé teszi a MOL-os dolgozók számára a levelező, illetve e-learning képzésekben való részvételt.
Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója az aláírás kapcsán elmondta: "A MOL társadalmi szerepvállalása keretében évente összesen mintegy 300 millió forintos anyagi támogatást nyújt a hazai felsőoktatási intézményeknek." Dr. Patkó Gyula rektor hozzátette: az egyetemen az elmúlt három évben a MOL Rt. és a MOL-csoport tagjainak megbízása alapján magas szintű K+F+I tevékenység folyt - e feladatokban elsősorban a Műszaki Földtudományi Kar, valamint a Gépészmérnöki és Informatikai Kar oktatói és kutatói vettek részt. A megbízások összértéke évente elérte, illetve meghaladta a 100 millió forintot. Az új kutatási eredmények a MOL engedélyével bekerülnek az oktatás tananyagaiba is.
Edupress

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?