"Mondjanak le az EU-biztosok végkielégítésük egy részéről!"
Méltányos és elvárható lenne, hogy az egész Európai Uniót sújtó gazdasági válság idején az Európai Bizottság tagjai is tanúsítsanak önmérsékletet, és mondjanak le végkielégítésük egy részéről - hangsúlyozta Tabajdi Csaba hétfőn Strasbourgban, az EP plenáris ülésén elhangzott napirend előtti hozzászólásában.
"Az Európai Bizottság tagjai az uniós jogszabályok szerint tisztségük megszűnését követően bőséges végkielégítésre jogosultak" - emlékeztetett az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője, aki szerint "válság idején a kormányzati szerveknek és a politikai vezetőknek példát kell mutatniuk".
Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 15 százalékkal csökken a miniszterek fizetése, és korlátozzák az állami vezetők által igénybe vehető pénzbeli juttatásokat. Az Egyesült Államokban Barack Obama elnök maximálta az állami támogatásban részesített vállalatok vezetőinek fizetését, és hasonló intézkedést foganatosítottak Németországban is - tette hozzá.
Az Európai Bizottság tagjai, a biztosok havi 19.900 és 24.400 euró (5,77 és 7,19 millió Ft) közötti fizetést kapnak. Hivataluk megszűnését követően a biztosok megkapják egyhavi fizetésüket, amellyel hazaköltözésüket támogatják, majd akár három évig jogosultak korábbi alapfizetésük 40-65 százalékára. A bőkezű juttatás a korábbi biztosok függetlenségét hivatott biztosítani.
A jelenlegi gazdasági körülmények között azonban - vélekedett a magyar szocialista EP-képviselő - méltányos lenne, ha a bizottság tagjai önkéntesen lemondanának e rendkívül nagy összegű juttatásnak egy részéről. Ez szerinte "azt mutatná az állampolgároknak, hogy az európai uniós vezetők is készek részt vállalni a válság negatív hatásaiból".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?