1600 új állás, 8 ezer munkanélküli Vasban
Mérséklődött a regisztrált álláskeresők száma Vas megyében, augusztusban 8009 álláskereső szerepelt a kirendeltségek nyilvántartásában, 1,2 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja szerdán az MTI-vel.
A nyár utolsó hónapjában a gazdaságilag aktív népesség 6,6 százaléka volt nyilvántartott álláskereső. A mutató Szombathely térségében volt a legalacsonyabb, mintegy 5,4 százalék, míg Vasvár körzetében a munkanélküliségi ráta elérte a 12 százalékot.
Az álláskeresők 34 százaléka legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezett, háromtizedük járt korábban szakmunkásképzőbe, 29 százalékuk pedig a középiskolát végezte el. Az álláskereső diplomások aránya volt a legalacsonyabb, mintegy 7 százalék.
Nehezebb a nőknek elhelyezkedni
Az álláskeresők közül több mint 2 ezren huzamosabb ideje (legalább 1 éve) nem tudtak munkába állni. A munkahelykeresés elhúzódása a nők körében jellemzőbb, mint a férfiaknál; augusztusban a nők 26,8 százaléka, míg a férfiak 23,2 százaléka volt tartós munkanélküli. A legkedvezőtlenebbek az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők elhelyezkedési esélyei, több mint 30 százalékuk tartós munkanélküli. Az álláskeresők közül a legveszélyeztetettebbek az 50 év felettiek, négytizedük már legalább 1 éve nem dolgozott.
Minden hetedik munkanélküli pályakezdő
A nyár utolsó hónapjában a regisztrált álláskeresők 14,4 százaléka volt pályakezdő; közel 1160 fiatal (3,1 százalékkal több, mint júliusban) keresett munkát a kirendeltségek segítségével. Január óta minden hónapban legalább 20-30 százalékkal magasabb volt a pályakezdő álláskeresők száma, mint egy évvel korábban.
Minden harmadik új munkahely telefonos ügyfélszolgálat
A foglalkoztatók augusztusban 1654 (80 százaléka nem támogatott) új álláslehetőséget jeleztek a kirendeltségeken, 7,7 százalékkal többet, mit az előző hónapban. Az elsődleges munkaerő-piacon 20 százalékkal több üres álláshely volt a megyében, mint júliusban. A nem támogatott munkalehetőségek több mint négytizedét a munkaerő-kölcsönző cégek, közel egyharmadát pedig a hívásfogadó központ kínálta. (MTI)
2013. szeptember 26.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?