4000 új munkahely létesül, itt a lista
Nemzetgazdasági Minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására – írja a kormany.hu.
A támogatás egyúttal 6234 munkahely megőrzését is segíti, mert a pályázók vállalták, hogy a meglevő létszámukat is megtartják további két évig. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzését, továbbá új létesítmények építését segíti.A pályázat sikere bizonyítja, körültekintő tervezéssel, átgondolt pályázati kiírással elérhető, hogy a források valóban oda jussanak, ahol a legnagyobb szükség van rá: olyan hazai kis- és közepes vállalkozásokhoz, ahol a támogatás nem talált pénz, és amely nélkül nem jöttek volna létre munkahelyek.A pályázók között előnyben részesültek a hátrányos helyzetű térségben működő kkv-k, ennek is köszönhető, hogy az elnyert összeg 87,4 %-a az ország négy hátrányos helyzetű régiójába kerül.
A nyertesek listája ezen a linken tölthető le.
2012. június 5.
Kövesse híreinket, állásainkat facebook-oldalunkon.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?