500 milliót ad az olajcég 5 egyetemnek
Félmilliárd forinttal járul hozzá öt magyarországi egyetem működéséhez három év alatt a Mol Nyrt. Az erről szóló stratégiai megállapodást szerdán, Budapesten írták alá az olajtársaság irányítói, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetői.
Klinghammer István, felsőoktatásért felelős államtitkár az aláírást követő beszédében az egész felsőoktatás nevében köszönte meg a támogatást, amelynek legfontosabb célja, hogy minél több, nemzetközi szinten elfogadott, versenyképes szaktudással rendelkező diplomás kerüljön ki a magyar egyetemekről.
Az államtitkár álláspontja szerint a megállapodás főként a hallgatóknak jelent sokat, hiszen olyan munkába kapcsolódhatnak be, amelynek látják az eredményét
Több természettudományos hallgató kellene
Fasimon Sándor szerint az európai fiatalok állásnélkülisége azt mutatja, hogy strukturális problémák vannak a felsőoktatásban, ezért azt közelebb kell vinni a gazdasághoz. Fontos, hogy növekedjen a természettudományos hallgatók létszáma, ezért a Mol ügyvezető-igazgatója azt kérte az egyetemektől, hogy nyissanak a gyakorlati képzés felé. (MTI)
2013. november 14.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 3 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 3 hónapja
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 5 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 5 hónapja
- Szakmai karrier és anyagi támogatás egyben: új ösztöndíjprogram indul 6 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 7 hónapja
- Elismert rangsorra került fel a Corvinus Egyetem 7 hónapja
- Az egyetemisták harmada készségszinten használja az AI-t 7 hónapja
- Hőség az irodában? Így olvad el a csapat teljesítménye és a profit 9 hónapja
- Kínában tanulnak, Szegeden diplomáznak – egyedülálló képzés indul 9 hónapja
- 5+1 csapda a sikeres változás útjában - így kerüld el őket 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?