Álláspiac Vasban: kevesebb az álláskereső
Az elmúlt év utolsó hónapjában 8290 álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, 20 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Győr és Budapest után a harmadik legjobb megye
A munkanélküliségi ráta 2010 decemberében még elérte a 8,7 százalékot. Tavaly decemberben pedig a gazdaságilag aktív népesség 7,1 százaléka volt munkanélküli Vas megyében, ami Győr-Moson-Sopron megye és a főváros után a harmadik legalacsonyabb munkanélküliségi mutatónak számított.
Az elmúlt év utolsó hónapjában közel 1800 álláskeresőt – közülük mintegy 140 pályakezdőt – regisztráltak Vas megyében. A decemberben bejelentett álláskeresők több mint 92 százaléka a munkaviszonya elvesztése miatt jelentkezett a kirendeltségeken; 30 százalékuk a feldolgozóiparban, 10 százalékuk a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás területén, további közel 12 százalékuk pedig az építőiparban dolgozott korábban.
Múlt év decemberében a regisztrációból kikerült közel 1030 álláskereső több mint 60 százaléka tudott munkába állni, 30 százalékukat pedig az együttműködés hiánya miatt törölték a nyilvántartásból.
362 új állást jelentettek
A munkáltatók 362 új álláslehetőséget jelentettek be tavaly decemberben; a novemberinél 12 százalékkal, a 2010. decemberinél pedig közel 21 százalékkal kevesebbet. Az új üres állások közül 120 a szombathelyi kirendeltség, 20-50 pedig Celldömölk, Körmend, Kőszeg, Sárvár vonzáskörzetét érinti. Az új állások közel 30 százalékát támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók.
Az év utolsó hónapjában nyilvántartott álláskeresők közül 1634-en legalább egy éve nem álltak már munkaviszonyban. A tartós munkanélküliek közel 40 százaléka legfeljebb 8 osztály általános iskolai végzettséggel rendelkezik, és mintegy 57 százalékuk 45 évnél idősebb.
15 százalékkal kevesebb a pályakezdő állástalan
2011 decemberében 691 pályakezdőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, közel 15 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A pályakezdő fiatalok több mint 25 százaléka alacsony iskolai végzettségű, 30 százalékuk szakközépiskolát, 15,4 százalékuk pedig szakmunkásképzőt végzett. A pályakezdő álláskeresők 8 százaléka technikumi végzettséggel, 11 százaléka gimnáziumi érettségivel rendelkezik, míg a diplomások aránya megközelítette a 10 százalékot - írj az MTI.
2012. január 25.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Nagy-Britannia kongatja a vészharangot: Munkavállalókra van szükség! 2 éve
- EU: Spanyolországban a legnagyobb, Csehországban a legkisebb a munkanélküliség 2 éve
- Őrült módon pezseg az álláspiac az Egyesült Államokban 2 éve
- Egyre többen dolgoznak Romániában 2 éve
- Kevesebb az üres állás 2 éve
- USA: 54 éves mélyponton a munkanélküliség 2 éve
- Egyelőre nincs nagy baj a magyar munkaerőpiacon 2 éve
- Alig nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban novemberben 3 éve
- Tízből négyen féltik az állásukat 3 éve
- Minden korábbinál többen dolgoznak Németországban 3 éve
- Bért emelni és túlélni 3 éve