kapubanner for mobile

Bővül a szépségipari termékeket gyártó cég

Egymilliárdos beruházással bővítette gyártókapacitását a mosonmagyaróvári Wahl Hungária Kft., amely a fejlesztéstől jelentős létszámnövelést is vár.

A társaság szerdai közleménye szerint a 983 millió forintos beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán 295 milliós vissza nem térítendő támogatást nyert el a húsz éve működő vállalkozás.


A szépség- és a fodrászipar számára készített termékeket gyártó társaság üzeme ennek keretében egy 2400 négyzetméteres gyártócsarnokkal bővült. Emellett a termeléshez szükséges korszerű, új eszközöket szereztek be. Közlésük szerint a fejlesztés hatásaként az elkövetkezendő néhány évben akár további száz fővel növekedhet a cég jelenlegi 330-as dolgozói létszáma (MTI).


2013. június 27.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek