kapubanner for mobile

Európai éllovasok vagyunk foglalkoztatásban

Az európai uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legjobban, 3,1 százalékkal a foglalkoztatás 2014 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel, reagálva az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira.

images


A növekedés négy és félszer akkora, mint az uniós átlag. A rangsort az idei év mindkét negyedévében Magyarország vezeti e területen éppúgy, mint a munkanélküliség csökkenésében.


A briteknél és Máltán is javult a helyzet


Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a múlt év hasonló időszakához viszonyítva már 18 országban nő, és csupán 5-ben csökken a foglalkoztatás. Az Európai Unió 28 országának átlagos növekedése 0,7 százalék, míg az euroövezetben 0,4 százalék volt. Ebben az időszakban a legjelentősebb mértékben, 3,1 százalékkal Magyarországon bővült a foglalkoztatottak létszáma, amelyet Nagy-Britannia követ 2,7, illetve Málta 2,6 százalékkal.


Az uniós foglalkoztatás az idei év első negyedévében emelkedett először, korábban stagnált, illetve csökkent még. Az NGM szerint a foglalkoztatás növekedésében jelentős szerepe van a munkahelyvédelmi akció járulékkedvezményeinek, valamint a gyed extra programnak. Az idén már a gyed megtartása mellett munkát is vállalhatnak a kisgyermekes nők. (MTI)


2014. szeptember 15.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk