Facebookon keres állást a kajakbajnokok edzője
Sári Nándor a Facebookon tette közzé az alábbi hirdetést: "Több mint 30 éves kajak-kenu edzői múlttal munkát keresek! Segítségeteket előre is köszönöm!" Sári nevéhez olimpiai aranyak fűződnek, ő volt például Kammerer Zoltán edzője is - írja a Bors bulvárlap.
Az edző a vele készített interjúban elmondta, “szép sorjában elhagytak a tanítványaim, ki ezért, ki azért, a klubommal, a Kőbányával pedig az év végén lejárt a szerződésem." Sári Nándor nem szeretne külföldre menni. “Nem beszélem az angolt úgy, ahogy az elvárható lenne. Ráadásul edzői pályám során már annyit voltam külföldön, hogy nem láttam a gyerekeimet felnőni. Most végre velük tudok lenni, igaz, most meg a megélhetésem került veszélybe, minden bevételemet lecsökkentették az olimpia után, éppen az engem elhagyó tanítványok miatt."
2013. február 14.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- A doomjobbing: a modern álláskeresés stresszes árnyoldala 1 hete
- Túl az önéletrajzon: Így írj ütős motivációs levelet pályakezdőként 2 hete
- A gazdaságilag inaktívak aránya a 15–74 éves népességből - grafikon 3 hete
- Miért nem elég a sörhűtő 2026-ban? 4 hete
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 4 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hónapja
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 1 hónapja
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 2 hónapja
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 2 hónapja
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 2 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 2 hónapja


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?