Fiatal feltalálókat díjaztak
Átadták hétfőn a fiatal diákok számára meghirdetett 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjainak járó díjakat: három első, négy második, három harmadik, illetve négy különdíjat ítélt oda a zsűri, és kilenc pályázatot kiemelt dicséretben részesített.Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon ›
A zsűri döntése értelmében a három díjazott képviselheti Magyarországot a szeptember 20. és 25. között Prágában megrendezésre kerülő 25. EU Contest for Young Scientists elnevezésű megmérettetésen, valamint munkája és képességei alapján Zsombori Balázst választották ki, hogy a 2013-as Nobel-díj átadáson is bemutathassa fejlesztését. A három első és a négy második helyezett által megjelölt egy-egy felkészítő tanárt egyszeri 100 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazták.
A kiírásra 124 pályázó összes 101 pályázatot adott be, ebből a zsűri javaslata alapján 59 munka készült el.
Az Akvárium klubban lehet megtekinteni
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kiemelte, egy tudományos eredménynek akkor van valódi értéke, hogyha ez egy szűkebb, vagy tágabb közösségnek javára szolgál. "Ezeknek a teljesítményeknek az időben való és az eredménnyel arányos elismerése rendkívül fontos, hiszen ez egy komoly motiváció lehet ahhoz, hogy a későbbiekben újabb és újabb eredményeket mutassanak fel a hallgatók" - hangsúlyozta.
A díjazott és a kiemelt dicséretben részesített pályamunkákat június 10-11-én az Akvárium klubban, valamint szeptemberben a Kutatók éjszakáján ismerheti meg a közönség (MTI).
2013. június 11.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?