kapubanner for mobile

Gábor Dénes-díjjal jutalmazzák a szakembereket

Immáron 30. alkalommal hirdették meg a Gábor Dénes-díj felhívását műszaki szakemberek számára. Október 10-ig várják a jelöléseket - írja az MTI.

A Gábor Dénes-díjjal a kiváló hazai és határon túli műszaki alkotókat, kutatókat, fejlesztőket, feltalálókat, mérnököket ismerik el. A díjakat, amelyre október 10-ig terjeszthetik fel a tudományos közösségek jelöltjeiket, a kuratórium ítéli oda október folyamán, az elismeréseket decemberben adják át az Országházban - hangzott el.

Jamrik Péter, a díj alapítója elmondta: ebben az évben csaknem félszáz szervezet számára küldték ki a felterjesztési felhívásokat. Idén is két kategóriában ítélik oda a díjakat: jutalmazzák az elmúlt 5 évben folytatott, kiemelkedően eredményes mérnöki alkotó munkát, kutatói teljesítményt, emellett a kuratórium életmű díjjal ismeri el az öt évnél régebbi eredményeket is. Ebben a kategóriában dominánsan 70 év feletti műszaki alkotókat jutalmaznak - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a díj alapítása óta a felterjesztések száma folyamatosan nő és megjelentek új szakterületek is. Ilyen például az egészségügy területe, ahol egyre nagyobb arányban van jelen a mérnöki tevékenység - tette hozzá. Az egészségügy területén a műszaki innovációk között említette a protéziseket, a szívgyógyászatban alkalmazott technológiákat, és az 5G infokommunikációs technológiát.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek