Megjelent: 7 éve

Minden ötödik cég létszámbővítést tervez

A munkaadók 18 százaléka létszámbővítést tervez a következő három hónapban, az építőiparban és a feldolgozó iparban a legnagyobb a felvételi kedv – derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató cég legfrissebb reprezentatív felméréséből.

A kutatás során 750 magyar munkaadót kérdeztek meg létszámbővítési terveikről. Az eredményekből kiderült az is, hogy a foglalkoztatók 5 százaléka tervez elbocsátást, 75 százalékuk pedig nem készül semmilyen változtatásra a második negyedévben. A munkaerő-felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből számított Manpower munkaerő-piaci mutató így 10 százalékon áll, ami 3 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest – olvasható a tájékoztatásban.


A második negyedéves kilátások a valaha mért legerősebbek, a magyar munkaadók a 10 százalékos mutatóval Európában a legoptimistábbak közé tartoznak – idézi a közlemény Dalányi Lászlót, a ManpowerGroup Hungary ügyvezető igazgatóját.


Élen az építőipar és a gyártás


Ez ígéretes jel arra, hogy végre megszakad az a trend, amikor csak kullogunk Nyugat-Európa után – tette hozzá.


A felmérés szerint a vizsgált kilencből hét ágazatban tervezik a munkaadók a dolgozói létszám bővítését a következő három hónapban. Az építőipar és a gyártás területén a mutató értéke 20 százalék, utóbbi szektorban hetedik negyedéve tart a növekedés. Kedvező adatok érkeztek a vendéglátóiparból, valamint a közlekedés, raktározás és kommunikáció területéről is, ahol egyaránt 14-14 százalékon áll a munkaerő-piaci mutató. A pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területén 13 százalékot mértek.


A felmérés szerint a legnagyobb mértékben a nagyvállalkozásoknál terveznek létszámbővítést, itt 16 százalék a munkaerő-piaci mutató értéke. A közepes- és kis vállalkozásoknál 12, illetve 10 százalék a mutató értéke, míg a mikro vállalkozásoknál 4 százalékon áll. (MTI)


2015. március 10.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk