Próbaidő, szabadság, túlóra: mi változik az Mt-ben?
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a munkaügyi módosító csomagot, amely több ponton is megváltoztatja a Munka törvénykönyvét (Mt.). Melyek is a főbb változások?
Túlórapénz helyett csúsztatás
A bérpótlékok (éjszakai, hétvégi, túlóra) ígért csökkentése, illetve megszüntetése helyett a szabályozás úgy változik, hogy a foglalkoztató saját hatáskörben kiadhatja szabadságban is a túlmunkát, ahelyett, hogy kifizetné. Ezt eddig csak akkor lehetett, ha erről előzetesen megállapodtak, míg a közalkalmazottaknál továbbra is csak akkor dönthet így a munkáltató, ha ez a lehetőség szerepel a kollektív szerződésben.
Próbaidő: akár 6 hónap, de csak kollektív szerződésben
A kormány tervei szerint a próbaidő tartama alapértelmezésben harminc nap. Harminc napnál rövidebb próbaidőt kollektív szerződés vagy a felek is megállapíthatnak. Harminc napnál hosszabb, de legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt a felek, legfeljebb hat hónapig terjedő próbaidőt kollektív szerződés állapíthat meg (utóbbi lehetőség tehát csak ott lehetséges, ahol működik szakszervezet és az jóváhagyását adja ehhez). A próbaidő meghosszabbítása tilos, ettől érvényesen eltérni nem lehet.
Szabadság: 2 hetet köteles egyben kiadni
A módosító indítvány szerint a szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni. Kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt a munkáltató kettőnél több részletben is kiadhatja a szabadságot, azonban – a felek eltérő megállapodása hiányában – ebben az esetben is megilleti a munkavállalót naptári évenként legalább egyszer legalább tizennégy összefüggő naptári nap távollétet biztosító szabadság - írja az MTI.
Nincs szó a kirúgások könnyítéséről
Nem került be végül a csomagba a végkielégítések és a felmondási idő mérséklése, valamint a fizetett szabadságok 20-25 napra csökkentése.
Érdemes megjegyezni: a törvényjavaslathoz érkeznek módosító javaslatok, így több ponton módosulhat a szabályozás.. Végső szöveg csak a parlamenti szavazás után lesz. Sok idő nem lesz a módosítások beadására, ugyanis a kormány a törvény sürgős tárgyalását kezdeményezte. A Mt.-t érintő módosítások a tervek szerint július elsején lépnének hatályba.
2011. június 6.
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon