Új munkahelyek Békéscsabán
Jelentős fejlesztések kezdődnek Békéscsabán, amelynek eredményeként több száz munkahely jön létre – áll a Magyar Hírlap viharsarki körképében.
A szintén békéscsabai telephelyen tevékenykedő Hirschmann Car Communication Kft.-nél a gyártóterület bővítését tervezik egy modern, mintegy ezerkétszáz négyzetméteres gyártócsarnok felépítésével, amelyben adminisztrációs részleg, irodák és szociális blokk is helyet kapna. A társaság vezetőjétől a Magyar Hírlap azt is megtudta, hogy az új munkahelyek létrehozását már megkezdték, az említett beruházás mintegy hetven-nyolcvan új csabai munkahelyet jelent majd a jelenleg négyszázhatvan főt foglalkoztató cégnél.
Az ugyancsak békéscsabai Csaba Metál Rt.-nél is fejlesztenének. tervezett fejlesztésnek része a munkavállalói létszám növelése is, amelynek mértéke elérheti a jelenlegi létszám húsz százalékát is. A Csaba Metál Rt. csabai öntödéjében kétszáznyolcvanan dolgoznak, a szeghalmi üzletágat is beleszámítva pedig a dolgozók létszáma meghaladja az ötszáz főt.
Az édesipari termékeket gyártó és forgalmazó Dolcetta Kft. már tavaly is százmilliós nagyságrendű fejlesztést hajtott végre. Egyebek között az Új Széchenyi-terv munkahely-teremtési támogatást biztosító tenderén nyertek tizenötmillió forintot, amelyből plusz kilenc állandó alkalmazott foglalkoztatására nyílik lehetőség.
2011. június 22.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?