Új munkahelyek új erőművel
Négy megawatt teljesítményű, gázfűtésű villamos erőmű épül a közeljövőben Battonyán, ami első fázisban 10-20 új munkahelyet teremt a Békés megyei települése. A beruházás második fázisa, amely az erőmű hulladékhőjét hasznosító üvegházra épül viszont már 200 álláshelyet hozhatna.
Karsai József hangsúlyozta, hogy önmagában az erőmű legfeljebb 10-20 munkahelyet teremt a térségben, ám már készülnek arra a feltehetően szeptemberben kiírásra kerülő pályázatra, amelynek segítségével két lépcsőben, összesen 10 hektáron építenének üvegházat, amely az erőműben keletkező hulladékhőt hasznosítaná. A képviselő a térség foglalkoztatási helyzetében igazi áttörést ez utóbbi beruházástól várja, álláspontja szerint az üvegházi növénytermesztés és -feldolgozás, valamint a csomagolási, esetleg a hűtési feladatok már legalább 200 új munkahelyet teremtenének a városban.
2009. június 9.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?