Munkába állt Vanda, az első magyar üzleti asszisztens
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Telekom telefonos ügyfélszolgálatán a hagyományos nyomógombos menürendszert nyáron virtuális üzleti asszisztens váltotta fel.
A cég közlése szerint a mesterséges intelligencia alapú, magyarul beszélő VANDA fogadja a beérkező hívásokat, megérti a hívó ügyfél szándékát, és az alapján a legkompetensebb szakértőhöz irányítja a hívást. A Telekom a T-Systems Magyarországgal közös fejlesztésben vizsgálja a rendszer továbbfejlesztésének lehetőségeit, így a jövőben az ügyfélszolgálat területén segíthet.
Vanda működésbe lépésével nyár óta kiváltották a nyomógombos menüt. Az automatizált rendszer olyan feladatokat is elvégez, mint a kiegészítő mobildíjcsomag értékesítése, mobilegyenlegről információadás, vezetékes szolgáltatásra vonatkozó hibabejelentés kezelése, valamint a folyamatban lévő megrendelésekről státuszinformáció adása.
Méry Katalin, a Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója szerint manapság egyre nagyobb igény mutatkozik az azonnali ügyintézés lehetőségére. Hozzátette: további fejlesztésben is gondolkodnak: a jövőben VANDÁ-t már érzelmi intelligenciával ruháznák fel, és képes lesz a rendszer kommunikációban idomulni ahhoz az érzelmi szinthez, amelyet az ügyfél hangjából megállapít.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?