Munkaharc kezdődik a Globus-nál
A Konzervipari Dolgozók Szakszervezete és az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége felháborodását és tiltakozását fejezi ki a Globus Konzervipari Zrt. budapesti üzemének bezárása ellen.
A sajtóban is megjelent hír mögött - miszerint a Globus bezárja budapesti üzemét - a jogsértések sorakoznak, mivel a cég úgy hozta meg döntését, hogy a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos üzemi tanácsi jogosítványokat semmibe vette, állítja közleményében a Konzervipari Dolgozók Szakszervezete és az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége.
A Globus francia tulajdonosa (CECAB) korábban olyan indoklással zárta be a Nagykőrösi Konzervgyárat, hogy budapesti gyárát kívánja fejleszteni. "Tisztában vagyunk vele, hogy a válság az élelmiszeripart is elérte, ugyanakkor a mostani döntés mögött nem látjuk a gazdasági hatástanulmányokat, indokolásokat, sőt azt gondoljuk, hogy a cég szándékosan a gazdasági válság idejére időzítette bejelentését, s ezzel a 216 munkavállalónak esélye sem lesz új munkahelyet találni" fogalmaz a sajtóanyag.
Az érdekképviselet követeli, hogy a francia cég az európai normákon túl a magyar törvényeket és munkaügyi szabályokat is tartsa be. Tiltakoznak minden, a munkavállalók, az üzemi tanács és a szakszervezeti tanács jogainak csorbítására irányuló cselekedet ellen, s erre kérik társszakszervezeteiket is. "Szakszervezeteink minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel ki fognak állni a munkavállalók érdekében" - zárja sorait a szakszervezet.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?