Munkahelyeket teremt a most épülő kandallógyár
Az ismét folyamatosan növekvő megrendelések miatt Makó határában várhatóan milliárdos összköltséggel új gyártóbázist épít a döntően fémkandallókat gyártó Váll-Ker Kft. - tudta meg a Napi Gazdaság.
A beruházás első, várhatóan már az őszre elkészülő ütemében mintegy 130 millió forintos költséggel 600 négyzetméteres üzem és több kiszolgáló létesítmény készül el. A programot saját erőből, valamint 58 millió forint értékű pályázati forrásból valósítja meg társvállalatával, a Makói Fémipari Kft.-vel együtt a jelenleg már mintegy 300 dolgozót foglalkoztató patinás cég.
A beruházással párhuzamosan újabb létszámbővítés is lesz. Döntés született arról is, hogy a program jövőre két újabb gyártócsarnok építésével folytatódik. Ezt követően a teljes termelést ide telepítik, s a jelenlegi központi telephelyet csak logisztikai központként használják majd.
Napi Gazdaság
A beruházással párhuzamosan újabb létszámbővítés is lesz. Döntés született arról is, hogy a program jövőre két újabb gyártócsarnok építésével folytatódik. Ezt követően a teljes termelést ide telepítik, s a jelenlegi központi telephelyet csak logisztikai központként használják majd.
Napi Gazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?