Munkahelyi szinten kezdik bérharcukat a volánosok
Alágazati bérmegállapodás hiányában 2011. március 1-től a Volán szakszervezetek munkahelyi szinten kezdik el a "bérharcukat" - közölte a Sepsi László ügyvivő a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma nevében pénteken.
A Közúti Közlekedési Szakszervezet, Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, Autóbuszközlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója, Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek szövetsége és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége pénteken a Volán társaságok munkáltatóit képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével (KKVSZ) tárgyalt Székesfehérváron. Ismét kísérletet tettek arra, hogy az alágazati kollektív szerződésben foglalt határidőn belül, azaz 2011. február 28-ig megkössék a 2011. évre szóló bérmegállapodást - közölte az ügyvivő.
Tájékoztatása szerint a munkáltató legújabb megállapodás-tervezete konkrét és kötelező erejű bérfejlesztési mértéket nem tartalmazott, ezért a szakszervezetek konkrét, az OÉT ajánlásra alapozott - 4-6 százalék - kötelező mértéket tartalmazó ajánlatott tettek.
A szakszervezet tájékoztatása szerint a munkáltatói szövetség nem fogadta el a Volán társaságokra nézve kötelező érvényű bérfejlesztést, a szakszervezetek 2011. február 28-i határidőt kitűzve hívták fel arra a szövetséget, hogy tegye meg érdemi ellenajánlatát.
A szakszervezetek rögzítették, hogy a bértárgyalást csak a munkáltatói szövetség érdemi ajánlata esetén folytatják. Dénes András, a KKVSZ főtitkára az MTI érdeklődésére közölte: az tárgyalásokon elmentek a társaságok lehetőségeinek határáig, többi között vállalták, hogy országosan végrehajtják az adóváltozás miatt bekövetkező reálkereset csökkenést kompenzálását, megmarad a tavalyi béren kívüli juttatás, és a helyi szintű tárgyalásokon figyelembe veszik a 4-6 százalékos OÉT-megállapodást.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek